Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 15-16. (Budapest, 1959)

Dr. Liselotte Buchheim: A „húskötés" az ó-egyiptomi gyógyászatban

met jelenthetett, főként ha varratokkal (Breasted) vagy kapcsokkal (Ebbel) egyesítették a sebet, azért mert a sebzés tátongott vagy megnyílt valamely üreg, mint pl. a garat gégesérülés esetében (i, 28. eset, 312-316. old.). A Smith-papyrus összesen hat olyan esetben említi a húskötést, ahol varratokkal (kapcsokkal?) egyesítették a sebet (1, 3, 10, 14, 26, 28, 47. eset). Csontig hatoló sebzés esetén a húskötés párnaként is kitünűen védte a sérült részeket, egyúttal elzárta azokat, mintegy szigetelte és így érthetővé válik alábbi szövegrész: „gyógyítsad ahogyan valamely személy bármely testrészén lévő nyílt sebet gyógyítanak a mtw befedésével és gyógyításával" (10, 192. old.). Az egyiptomi gyógyászat számos elemét átvette a görög orvostan, az arabok közvetítésével Salernóba jutott, áthatotta a középkori orvosi írásokat, de még napjainkban is felismerhető népi gyógyszokásokban. Neuburger állapítja meg éppen az állatokból származó gyógyszerekről, hogy azok némelyikét egykoron kizárólag empíria alapján rationalis értelemben alkalmazták, ami azonban idővel lassanként elhomályosult és a hajdan hasznos eljárás ezáltal értelmetlenné vált. Főként az ó-egyiptomi gyógyszereknek - a bevezetésükben említett - differenciálódásából következtetett „a therápiás alapgondolat szétforgácsolódásának veszélyére", ami azután később „a symbolizálás és a sympathia-kezelés értelmezésében babonás tévtanokra" adott lehetőséget (16, 994. old.). Hasonló folyamat éppen a húskötések esetében könnyű szerrel bekövetkezhetett, ami abban is megnyilvánul, hogy az előbbiekben tárgyalás alá vont szakszerű-empiriás gyógyeljárásokon kívül, ó-Egyiptomban másfajta „húskezeléseket" is végeztek, amelyekről ugyancsak papyrusok számolnak be, amire részben már Breasted is felhívta a figyelmet (1, 99. old.), csakhogy ez az eljárás alapvető módon különbözik a tényleges „húskötéstől". így pl. szilánk eltávolítására a per-babait-maààt és méz keveréke szerepel (10, 159. old.). Szó van egy b j - b /-rovarról (?), amely „házzal" bírna (vö. 8, 118. és 412. old., valamint iç, 179. old. 726. szám). Az olajban szétdörzsölt és megfőzött féregnedven kívül, még megölt és olajban főtt apnent-áilatot helyeztek a szilánk fölé, utókezelésként pedig szamárfaecest és friss tejet használtak (10, 159. old.).