Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 13. (Budapest, 1959)
Dr. HATOS GÉZA: A kjeldahlozás története
azo-, diazo-, stb. vegyületek nitrogéntartalmának meghatározására alkalmasnak tartotta ; Dafert kénsavas közegben zinkporral végzett előzetes redukcióval a trinitrofenol, nitrozodietilanilin, nitrozo-/3-naftol, o-azoxitoluol nitrogén-tartalmát a Dumas-íéle módszer eredményével egyezően kapta meg. Krüger (24) a nitro- és nitrozóvegyületek stannochloriddal vagy ónnal végzett redukciója után alkalmazta KjeldaM eljárását. Milbauer (25) a sósavas fenilhidrazint kénsavas közegben zinkporral redukálta, azután KjeldaM szerint elroncsolta ; a sósavas fenilhidrazin nitrogéntartalmát jó eredménnyel kapta meg. Hasonló módon kétféle hidrazon és háromféle osazon nitrogéntartalmát is jó eredménnyel kapta meg. Milbauer után, az általa követett módon különféle arylvegyületek nitrogéntartalmát állapították meg jó eredménnyel. így Flamand és Prager (26) után Margosches és Kristen (27) sósavas közegben zinkkel végzett előzetes redukció után többféle aryl-nitrovegyület nitrogéntartalmát kielégítő pontossággal határozták meg. Eckert (28) az arylnitrovegyületeknek KjeldaM-íéle feltárása előtt 30—40%-os oleummal és kénporral melegítését ajánlotta. Kürschner és Scharrer (29) frissen redukált igen finom rézpor használatával történt redukció után végezték a KjeldaM szerinti feltárást : p-nitranilinra, p-nitrofenolra és m-dinitrobenzolra a számított értékkel jól egyező nitrogéntartalmat kaptak. Később Kürschner (30) a szokásos feltárás előtt 7 g vaspor és 1 g rézoxid használatával a nitrogéntartalomra jó eredményt kapott a fenilhidrazin, antipyrin brucin és m-dinitrobenzol esetében. Simek (31) a nitro-, nitrozo- és azovegyületek KjeldaM szerinti feltárása előtt a redukálásra dithionitot használt. Friedrich, Kühaas és Schürch (32) az aryl-nitrovegyületek előzetes redukálására jól használhatónak találták a hidrogénjodidot. A KjeldaM-íéle kénsavas feltárás idejét az ismertetett módosításokkal, illetőleg ezeknek kombinálásával lényegesen megrövidítették. Ebben a tekintetben még további haladást jelentett a szelén használata. A szelénnek erre a célra való használatát 1931ben Lauro (33), majd ezután Tennant, Harrel, Stull (34) említették. A szelént eleinte higannyal együtt elemi formájában használták, 3 * 35
