Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 13. (Budapest, 1959)
Dr. HATOS GÉZA: A kjeldahlozás története
tiszta, világos és teljesen színtelen ammóniaoldatunk van, míg az elégetésnél (nyilván Varrentrapp és Will eljárására kell gondolnunk) gyakran nem tiszta és különféle termékekkel színezett a folyadék, ezért a közvetlen titrálás gyakran nehezen megy. Bár a különféle ammóniameghatározási eljárások jól egyező eredményeket adnak, mégis KjeldaM az általa úgyszólván mindenkor használt eljárást ajánlotta. Ez az általa használt eljárás — mint írja — már régi, de úgy látszik feledésbe merült, azonban alaptalanul, mert pontos és könnyen végezhető. Ez azon az ismert reakción alapszik, hogy a jódsavas kálium és jódkálium oldatából sav hozzátételére a sav mennyiségével aequivalens jódmennyiség válik ki, ami alkénessavas nátronnal titrálható. Ezzel a titrálással a sav szokatlan pontossággal határozható meg, ezért nagyon híg, 1/20 normáloldatot lehet használni, így tehát nagyon kevés anyagból lehet a vizsgálatot elvégezni, anélkül, hogy a meghatározás pontossága különösebben csökkennék. Ennek a titrálásnak lényeges előnye az is, hogy lámpafénynél is éppen olyan éles, mint nappal; egyetlen hibája a nagyon híg hiposzulfitoldat csekély tartóssága, ezért ennek erősségét minden kísérletsorozat előtt normál jód- vagy savoldattal meg kell határozni. KjeldaM az új módszer helyességének igazolására nagyon sokféle anyag vizsgálatát végezte el; a kapott eredményeket a tiszta vegyületeknél a számított értékekkel, az állati és növényi eredetű anyagoknál pedig a Varrentrapp— Will szerinti eljárással kapott értékekkel hasonlította össze. Mutatóul huszonötféle — ezek között tízféle tiszta vegyület és tizenötféle állati és növényi eredetű — anyagnál kapott eredményt közöl. Az eredmény — mint írja — nagyon megnyugtató, csak egyes alkaloidoknál nem ért el teljes eredményt, így pl. a chininnél (— 0,3% a számítotthoz képest). Említi, hogy a Varrentrapp— Will szerinti eljárással is adódnak hibás eredmények, pl. a sósavas chinin esetében a közönséges eljárás szerint a cső kopogtatása miatt csatorna képződik (nitrogéntartalmú gőzök képződnek, ezek a csatornán elillannak), ez a veszély nyilván nagyobb, mint az ammónia disszociációjának veszélye, amit olyan gyakran
