Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 13. (Budapest, 1959)
Dr. HARDI ISTVÁN: A psychotherapia fejlődéstörténete
sokat írnak a középkori krónikák. A csoportpsyehotherapiának azonban talán legérdekesebb példáját látjuk 1843-tól az aversai (Nápoly mellett) elmegyógyintézetbe kinevezett Biagio di Miraglia munkásságában. Érdekes színielőadásokat rendezett férfibetegeivel, amelyekről A. Dumas helyszíni leírásaiból tudunk meg sok érdekeset. Kötetlen formában, commeelia dell'arteszerűen adatott elő a betegekkel színdarabokat ez a psychiatriában is szabadon, forraelalmi módon gonelclkodó olasz orvos. A görög tragédiákon kívül olyan moelern elarabokat is adatott elő, amelyekben még Garibaldi forraelalmi eszméi is szerepeltek. A császári cenzúra úi. az elmebetegek által előadott darabokra nem sok ügyet vetett. A forradalmi gondolatokat horelozó elarabok nemcsak a nagyközönségnek, hanem a betegeknek is tetszettek, akik örömmel vettek részt a Nápolyban rendezett előadásokon. A kitűnő olasz orvos szerint még a legnyugtalanabb beteg is nyugodt volt az előaelások tartama alatt. Természetesen, az ezekkel kapcsolatos előkészületek, utóhatások, a darabok kapcsán meglevő jelentős változások nagy therapiás értékkel bírtak. A moelern években a csoportpsychotherapia és a csoportkezelések legváltozatosabb fajai alakultak ki, amelyek közül a bécsi Jacob L. Moreno által kidolgozott psycho drama-t említhetnénk meg elsőként. (Megjegyezzük, hogy Moreno eszméje kidolgozásában igen nagy hatással volt Stanislavskynak a színpaeli rendezés terén ugyancsak forradalmat jelentő rendszere.) Ennek lényege, hogy a betegek rögtönözve, a commeelia dell'arte-ra emlékeztetve adják elő személyes problémáikat, konfliktusaikat. A színpadi előadáson a szerepjátszás közben a betegben katharsis megy végbe, amelynek következményeképp jelentékenyen befolyásolhatóvá lesz. Ma már a csoportpsychotherapia nem csupán ebben a formában, hanem a legkülönfélébb csoportos megbeszélések, csoportos kikérdezések, oktatás stb. formájában megy végbe. Az ilyen, szakvezető (psychiater vagy psychologus) irányításával alkalmazott psychikus kezelések, a közös élmény, a társadalomból való kirekesztettség érzésének megszűntetése folytán mind gyógyító erejűek. 12 Orvostörténeti közi. 177
