Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 13. (Budapest, 1959)

Dr. HARDI ISTVÁN: A psychotherapia fejlődéstörténete

évtizedeken át istállókban, börtönökben, disznóólakban, bilincsekben vergődő betegekre szabad emberi mivoltukhoz méltó életmód vár. Az elmekórtan e nagy úttörője fényt, levegőt és emberhez méltó szabadságot juttat a betegek számára, foglalkoztatni igyekszik őket, munkát és elfoglaltságot nyújt nekik. A velük való beszélgetéssel, foglalkozással célja az, hogy figyelmüket kóros gondolataiktól elterelje. Az első nagy jelentőségű psychotherápiás módszer Franz Anton Mesmer (1734—1815) nevéhez fűződik. A nagy középkori orvos, Paracelsus, gondolatai vonzották, aki a különféle égitesteknek, természeti erőknek az emberi szervezetre gyakorolt magnetikus hatását tartotta igen jelentősnek. Mesmer is ehhez a felfogáshoz csatlakozott, amikor 1765-ben, a bécsi orvosi egyetem elvégzése után ,,De planetarum influxu in corpus humánum" címen kiadta théziseit. Különféle fémes testek magnetikus hatásával vélt eredményt elérni. így pl. híres esete volt egy 29 éves zenésznő neuralgiform fájeialmának, vasoneurotikus zavarainak és synkopejának gyógyítása, akinél a mágneses fém ráhelyezésével sajátos szenzációkat idézett elő. A beteg testén fájdalmak vonultak végig, — Mesmer szerint — a ,,finom fluidum" hatására. A betegnél a kezelés alatt ismételten görcsök jelentkeztek, a fájdalmak azonban gyakran több órán át szüneteltek. A nagy gazdagság, siker és hírnév ellenére Mesmer gondolatai a fémek magnetikus hatásáról és gyógyító erejéről inkább ellenkezést, mint elismerést váltott ki. Tanait a bécsi orvosi bizottság elutasította, ennek nyomán kritika és támadások érték, még menekülnie is kellett. Gondolatai elfogadását a felvilágosodott Párizstól várta. Munkáját ott folytatva, jelentős gyógyeredmények, siker és gazdagság jellemezték továbbra is életét. A Francia Akadémiából azonban Mesmernek ama tétele, hogy a magnetizmus fémek tulajdonsága, s az a gyógyító magnetizálóból kapcsolat, ill. rapport révén árad át a betegre, — élénk elutasítást váltott ki. Az Akadémia bizottsága, amelyben Lavoisier, Biotin és az amerikai követ — Franklin Benjámin — vettek részt, a tapasztaltakat fantázia gyümölcsének minősítették, s döntésük kimondotta: magnetizmus minus képzelet egyenlő semmi. A bizottság, ezen túlmenően az