Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 13. (Budapest, 1959)
Dr. HARDI ISTVÁN: A psychotherapia fejlődéstörténete
jellegű, benne a betegségek sátáni és ördögi megszállottság művei. Kezdetét veszi az ördögűzés és boszorkányüldözés, s ez a középkori inkvizíció kegyetlenségeinek végtelen sorához vezet. Talán mondanunk sem kell, hogy az elmekórtan betegei akár üldöztetéses vagy nagyzásos téves eszmékben szenvedők, akár neurotikus tünetekkel küszködők, hisztériások stb. így mind a sátán rontásának áldozatai. Ok maguk is, — mint ördögi megszállottak — az ördög szolgálói. Nyilvánvaló, hogy az akkor még kellőképpen meg nem magyarázott betegségeket, kórfolyamatokat vagy az élet körülményei nyomán jelentkező bajokat, nehézségeket az ilyenfajta kitaszítottaknak, az ördög szolgálóinak tulajdonítják. Összefoglalóan tehát, a középkori ördögök, boszorkányok, akiket a Boszorkánypöröly, (Malleus Malleficarum) és más hasonló művek alapján az inkvizíció végtelen gyötrelme és máglyahalál üldöz, voltaképpen szerencsétlen betegek, rendszerint hisztériások, psychopathák, ritkábban elmebetegek. Természetesen nem egyszer bosszú-, pénz- és hatalomvágy alapján egészségesek is áldozatul eshettek. A boszorkányhit, mint az ókori demonológia folytatása érdekes módon egyben hordozója is az emberi indulatoknak. Míg az ókori istenek egyben az egyes indulatok, érzelmek megtestesítői voltak, addig a középkori boszorkányok és ördögök, a gonosz, az erkölcstelen, a kitaszított perszonifikált formáját képviselték. így ezekben a hiedelmekben a legkülönfélébb elfojtott indulatok, antiszociális rezdülések megtestesülése jelentkezett. Kulminált ez a felfogás a boszorkányszombatról alkotott elképzelésekben. Mint ismeretes, az ilyen szombatokon — a mindennapi ember bibliájával ellentétben — az ördög normáit" olvasták fel és különböző erkölcstelen, perverz fantáziák megvalósulását vélték életrekelni. A fentieket átgondolva nyilvánvaló, hogy ilyen meggondolá sok közepette psychotherápiáról első definiciónk szemszögéből nézve aligha lehet szó. Johannes Weyer úttörőként éles harcot hirdetett a boszorkányhit ellen. Montaigne is világosan látta, hogy „kedélyre nyugtató szer, nem bilincs kell a boszorkányoknak". .
