Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 12. (Budapest, 1959)

Adattár - A legrégibb magyar nyelvű orvosi vény

Lássuk a magyar nyelvűeket: Az Egyetemi Könyvtárban őrzött Missale Strigoniense 1490-ből származik. A fol. 7. versoján leírt orvosi recept Radó Polikárp paleográfiai meghatározása szerint ugyancsak a XV. század végéről való. Igy talán ez legrégibb magyar nyelvű vényünk! „fog faiasrol walo orvossagh Az Nádnak es az tharkonak az teoweth keol asny, megh aszalny es teomy eozze temporalwan eokeoth ted az faio fogadra meg gyogiol es faidalmath teobbet soha nem érzed'' (Betűhív közlés) A tárkony-gyökér („mankón ... teowe") (radix pyrethri) első említése ez! Torkos: Taxa pharmaceut. Posoniensis 1745^ben írja le hivatalosan. A „Nádnak ... teowe" pedig a nadragulya (atropa belladonna L.), amit minden fájdalom ellen kiterjedten használtak. Felmer ülhetne a kérdés, hogy ez szoros ért elemiben vett orvosi vény-e? Hiányzik ui. a rendelvény elején a felszólítás szokásos jele (Rp. vagy R., ill. JJ etc.). valamint az orvos aláírása. A közölt recept valóban nem a gyógyszerész számára készült utasítás (ezt már a kézírás helye is lehetetlenné teszi). Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a XV. században nemigen írogattak recipét, hanem vagy maguk rendelték meg a patikában személyesen a gyógyszert, vagy pedig az akkori patikaszűkös világban maguk készítették el az orvosságot. Különösen áll utóbbi a kolostorokra! Ha viszont a doctor vagy orvoslással foglalkozó klerikus új „compositum" receptjét ismerte meg, sietett azt magának feljegyezni. Igy kerülhetett ez és a két alábbi recept egy missale, ill. breviárium margójára! A következő vény három évtizeddel későbbi. Egy 1524-es breviárium (Brev. Strigoniense 1524, Esztergomi Kt.) egyik üresen hagyott lapján találjuk a következő receptet: „Seres ellen walo orwossag papsaitiawal iros vaiat égibe chinalni azzal kenni kötni kell