Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 10-11. (Budapest, 1958)

50. A rendelvények bírálatától maga a gyógyszerész is tartózkodjék, az orvosok jó hírnevéről inkább gondoskodjék, mintsem annak kisebbítését elősegítse. 51. Maga a gyógyszerész mindenféle gyógyítást az ebben a tudományban jártasakra hagyjon. 52. A főorvos, tisztiorvos iránt, amikor ezek a hivatalos vizsgálatra megjelennek, köteles tisztelettel viselkedjék. A többi gyógyítót is egyébként az őt megillető tiszteletben részesítse 53. A gyógyszerészek egymás között egyformán törekedjenek türelmességre, kölcsönösen ne áskálódjanak egymás ellen, panaszaikat, mielőtt ezzel magasabb helyen alkalmatlankodnának, a tisztiorvos, mint első hatóság elé, terjesszék elintézés végett. 54. Elítélendő a gyógyszerészeknek az orvosokkal való öszszejátszása, amikor is ezek megállapodás szerint sok felesleges szert rendelnek, hogy ezek jövedelméből később álcázott módon részesüljenek, mivel nyilván az ilyen betegek az orvost szűkmarkúan, vagy éppen sehogy sem szokták fizetni. Sőt még az orvosnak a gyógyszerészekkel együttlakása is, mint gyanús körülmény kerülendő. 55. A gyógyszerésznek, ha tudomására jut valami olyan saját közelségében fejlődő gyógytári anyag, amit eddig a többi gyógyszerészek külföldről szállíttatnak, tartozik a főorvosnak bejelenteni, hogy az így közkinccsé váljék. 56. Általában minden gyógyszerésznek kötelessége az ő vidékén található növényekről rendszeres ismeretet szerezni, a gyógyszerészeti tudomány továbbfejlesztése és az anyagbeszerzés megkönnyítése céljából. 57. Ha a gyógyszerésznek panasza van az orvosra, a felcserre, a kontárokra, kereskedőkre és más szédelgőkre, nemkülönben a nehezen fizetőkre, akik évekig elhanyagolják a gyógyszerek árának megfizetését, azokat jelentse a hivatalos látogatást végző orvosnak. 7 Orvostörténeti közi.