Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 10-11. (Budapest, 1958)

törvényét, kb. i. e. 450-ből, mely megtiltja, hogy a holttesttel együtt aranyat is temessenek a sírba, kivéve ha azzal műfogak voltak a szájba erősítve. A római császárok idejében a műfogak viselése nagyon elterjedt volt és még az irodalomban is találunk célzásokat erre. Martialis gúnyverse szerint: „Laecanianak fehér foga van, Thaisnak barna; Hogy van ez? Az egyiké hamis, a másiké valódi." Juvenalis egyhelyütt azt mondja egy nőről: este leteszi fogait,, éppúgy mint selyemruháit. A zsidók a Talmud szerint jól ismerték a hamis fogakat.. Utalást találunk arra, hogy fából faragott műfogakat viseltek, a meglevő fogak közé beszorítva, melyeket később arannyal vontak be és misnának neveztek. A Talmud férfinél nem említ soha műfogakat, ennek viselését asszonyi hiúság diktálta. A Talmud tiltja szombati napon az ékszerek viselését, de a zsidó nők szombaton is viselhették arany műfogaikat, csak szájukból nem volt szabad kivenniök, mutogatni vagy játszani azokkal. A hinduknál szokás volt a meglazult fogakat aranydróttal megerősíteni; az araboknál fogpótlásul marhacsontot használtak, melyet aranyfonállal kötöztek a szomszédos természetes fogakhoz. Ehhez hasonlót a mai korban is találunk primitív népeknél; a borneó-beli dyákoknak is vannak hamis fogaik elefántagyarból kifaragva, melyek egész primitívek és csak díszül szolgálnak. Az eszkimók ma is sajátmaguk faragják műfogaikat rozmáragyarból, egy darabból kifaragva; pl. a hiányzó négy felső metsző-fog egy darabból van, odasimul az ínyhez, a fogsor két végén egy-egy kerek lyuk van, mely a szemfogak köré kerül és ez tartja a fogpótlást. Sem írott, sem muzeális emlékünk nem maradt a XII. századból, mely arra vallana, hogy a keresztény népek abban a korban éltek fogpótlással. A reneszánsz korában a hiányzó fogak helyébe marhafogakat csiszoltak és azt aranydróttal erősítették a meglevőkhöz; ugyanúgy a mozgó elülső fogakat aranydróttal rögzítették egymáshoz.