Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 10-11. (Budapest, 1958)
római korból származó múmiákon gyakran nem állapítható meg, hogy miként távolították el az agyat. Feltételezhető azonban, hogy az agy kivétele az öreglikon át nehézségekbe ütközött, mert mindkét esetünkben a csontszélek kitördelésével tágították a nyílást. Eseteinkben általában a transnasalis módszerkor eltávolították az orrsövényt és a középső kagylókat. Csak akkor hagyták érintetlenül az orrsövényt, ha annak nagyfokú ferdülése állott fenn, s ilyenkor a szélesebb orrfél felől végezték a koponya megnyitását. Ez rendszerint a rostasejteken át történt. A Budapesti Természettudományi Múzeum Embertani Tárának gyűjteményét vizsgálva Mérei Gy. és Nemeskéri J. az egyik római korabeli egyiptomi múmián orrprothesist talált, 42 amely finom faragási technikával, festetlen fából készült. A „műorr" csúcsa az idők folyamán sérült, azonban így is jól megállapítható, hogy hosszúkás, keskeny, előreugró orrformát ábrázol. Ez az orralak volt megfigyelhető az Embertani Tárban Thoma 43 által leírt euafrikanoid-mediterran típushoz tartozó, római korbeli egyiptomi populatiós csoportban. A prothesist nem élőben, hanem csak múmián alkalmazták, amit a szájat és az állkapcsot leszorító rögzítő szíjak és a szíjazatnak a koponyaalapon elhelyezett csomózása bizonyítanak. Az általunk leírt fenti lelethez hasonlót az irodalomban nem találtunk. Jelentősnek tartjuk azonban azt a körülményt, hogy a múmiát az olcsóbb eljárással balzsamozták be, mert az öreglikon át távolították el az agyat. Nyilvánvalóan nem lehetett tehetősebb egyénről szó, mégis annak érdekében, hogy a túlvilágon sértetlen külsővel jelenhessék meg, művészeti módon pótolták az orr hiányát, sőt azt a halott anthropologiai jellegének megfelelően készítették el. Ez a ,.műorr'' tehát kifejezetten mágikus vonatkozású, de bizonyítéka annak is. hogy a halhatatlanság gondolatában való részvétel ekkor már mindenki számára elérhetővé vált. h) Az ó-görög és római korabeli szerzők művei közül elsősorban Herodotos, valamint Diodorus Sicculus könyvei érdemelnek nagy figyelmet. Dioscorides kiváló gyógyszertani mű-