Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 10-11. (Budapest, 1958)

„Oh szív, mely anyámtól vagy nekem, Oh szív, mely lényemhez tartozol, Ne lépj fel ellenem tanú gyanánt! Ne okozz nekem ellenállást a bírák előtt! Ne ellenkezzél velem a mérlegelő mester előtt! Te vagy a szellemem, mely testemben lakozik. Ne engedd nevünket bűzleni, Ne mondj ellenem hazugságot az istennél." A szkarabeusz, mint amulette is gyakran szerepelt. A létet, s azontúl a halhatatlanságot és a Napistent jelképezte, mert a Unni ige a ,,cheperu, a szkarabeusz-bogár pedig az ebből származó cheper értelemmel bír. Az egyiptomi hit szerint a varázslat és rontás ellen is védett, de mint amulettnek gyógyászati jelentősége is volt, amikor talpazatába ,.tartós élet" stb. feliratokat véstek. A boncoláskor eltávolított agyat, belső szerveket korsókba helyezték, amelyéket a hasonnevű város után tévesen kanopusnak nevezünk. Négy korsót használtak, mindegyik fedele egy-egy halott-védő szellemet ábrázol, ezek a sólyomfejű Kebehsnuf, az emberfejű Amzet, a sakálfejű Duamutef és a majomfejű Hapi. Őskorában a legtöbb nép leölte a rabszolgákat és a kedvenc asszonyokat, hogy azok a túlvilágra kísérjék gazdájukat. A magyar mondavilágban még Léi is kürtjével zúzza szét a német császár fejét, hogy az őt örökké szolgálja a túlvilágon. A nép nem viselhette el annak tudatát, hogy kedvenc daliája, minden heroikus díszítés nélkül, egyszerűen az akasztófán fejezze be életét. Az egyiptomiak még a fáraók temetésekor sem rendeztek olyan vérfürdőt, mint amiről pl. az Attila-mondában kapunk tudósítást. Szellemes módon oldották meg a túlvilági szolgálat kérdését. Elkészítették a különböző szolgálatot teljesítők (szakács, vadász, solymász, kocsis stb.) kicsinyített szobrát, de az asszonyokról, zenészekről, s táncosnőkről sem feledkeztek meg. Ezekből a szobrokból (mint pl. gabonát őrlő szolgáló) sok tekintetben megismerhetjük az egyiptomiak szokásait. Hasonló nagyságban találhatunk kocsikat és — főként az ó-birodalom végén — bárkákat is. Utóbbiakról azt is megmondhatjuk, hogy készítőjük elgondolása szerint a Nílus áramlása ellen, vagypedig annak irányában haladnának. Ugyanis a vitorlával ellátottak az ár ellen utaztak, mert a Földközi tenger felől ilyen irányban fúj a szél, ellenkező esetben evezővel látták el a bárka legénységét. Az isteni csóna-