Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 8-9. (Budapest, 1958)

Prof. Kótay Pál: A „Pax corporis”

eredmények, hibák, és tévedések, amelyek ismerete nélkül ma Haladásról nem beszélhetünk. Ilyen szegényes egyedüli s éppen ezért reményt keltő, utat mutató fényforrás a XVII. századvégi hideg éjszakában a Pax Corporis. A himlőről és pestisről írott fejezetei érdekes és értékes járvány tani és művelődéstörténeti képek. A pestisről írott, önálló értekezésnek is beillő rész a könyv legszínesebb, legérdekfeszítőbb szakasza. A késői utód összehasonlíthatatlanul gazdagabb, pontosabb ismeretanyaggal rendelkezik. Ezek fényénél biztosabban jár, s számára akkor még meg nem látott s nem is sejtett utak tárulnak fel, de dolgozata nélkülözi az egyéni átélés, az itthoni földön szerzett személyes megfigyelés semmivel nem pótolható adatait. Páriz a szemtanú a lelkiismeretes orvos kutató szemével látja s a született író élénken elevenítő erejével ismerteti a letűnt századok egyik legnagyobb egészségügyi kérdését. A fekete halál aratásának krónikása szerint ,,E nyavalyának oka . . . Istennek a bűnért való rettenetes ítéleti . . .", aki szerinte eszközökkel éj. Leírásának nyomán ezek az eszközök holbeini rajzokban tárulnak fel. Régi sírok, harcmezők temetetlen halottai, „holttesteknek megbűzhödése" s az elképzelhetetlen nyomor, amely az elnyomottakat fojtogatja. Határozottan megjelöli a járvány terjedésének szociális okait : ,,A nagy szükségnek miatta mindent öszve-eszik a szegény ember ; holott a nagy rendnek tígerei és egyéb férgek gabonával felettébb is bővölködnek". Az egerek és a patkányok szerepét a pestis terjesztésében jó érzékkel gyanítja. Városokat említ, ahol az emberek a hosszas katonai megszállás miatt ..egerek és patkányoktól fertőzött dohos gabonával élvén ugy eldöglöttenek (megfertőződtek), hogy a dög miatt kevés maradt bennek". A betegség gyógykezelésére legfontosabbnak a megelőzést tartja s egyformán gondol az egyéni és társadalmi egészségügyi intézkedésekre. „Amennyiben pedig Isten eszközökkel él — írja — a jelenvaló veszedelmet kerülni nem csak nem tilalmas ; hanem annyira szabados és törvényes dolog, hogy ha valaki azt vakmerőképpen ehnulattya ; Istent késértő, vakmerő, kevély bűnösnek méltán ítéltethetik." Szükséges azért a dögös időben mind a közönséges, mind pedig a külön való gondviselés; nem különben mint vagy a hadnak,