Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 6-7. (Budapest, 1957)

NATTER-NÁD MIKSA: A magyar orvosok és a botanika

vecske", amely a betegeskedő szegénysorsú ember hasznára készült és az 1794-ben kinyomatott „Valetudinarium infantile hungaricum novum". Mint nagy köztiszteletben álló orvos 1799-ben, 65 éves korában halt meg Debrecenben. Talán Csapó orvosbotanikai művének sikere indította a győri Streibig könyvnyomtatót arra, hogy 1792-ben kiadja Nedeliczi Váli Mihály, „császári és királyi decretummal helybenhagyatott botanicus doctor, a Fő méltóságú Mogyorókeréki gróf Erdődi Györgynek, Magyarország Főbirájának és Aranygyapjas Vitéz Öexcellenciájának házi orvosa" „Házi orvos szótár otska" című, a fák és füvek gyógyító erejével foglalkozó művét, amely körül félszázaddal előbb nagy bonyodalom támadt, mert a könyv bírálói a műről azt állapították meg, hogy az Méliusz Herbáriumának másolata. A kiadó a könyv előszavában ellenben megjegyezte, hogy „nagy érdemű Válly urnák ezen munkája a Felsőségektől megvizsgáltatott, helyben hagyást is érdemelt és különös engedelmet nyert a kinyomtatásra". A növények kitűnő ismerője volt Mátyus István, Küküllő és Maros-Székből egyesült vármegyének rendes physicusa, az ő nevéhez fűződik a diéta megtartásán alapuló gyógyításnak külföldön előtérbe helyezett módja és ennek keretében az első részletes magyar nyelvű termény- és termékrajz megírása. Mátyus István 1725-ben született a Maros-Torda megyei Kibóden. Tanulmányait Marosvásárhelyen kezdte, külföldön folytatta, de közben több erdélyi városban is megfordult, mint orvosfamulus és csak 27 éves korában sikerült Utrechtbe kijutnia, ahol az orvosi tudományokat hallgatta. 1756-ban avatták doktorrá. Ebben az évben jelent meg a rajnaparti egyetemi városban első műve, a „Positiones medicae inauguratae de irritabilitate et allis quibusdam medicináé capitibus", majd pedig a második, a tanárai részéről is megdicsért „Dissertatio medica theoretico-practica de melancholia universali et hypochondriaca". Orvosi oklevele megszerzése után egy ideig Göttingában, azután Marburgban tartózkodott, majd pedig Bécsbe ment, ahol jó állással és nagy pacientúrával kecsegtették, de haza vágyott, 1757-ben Erdélybe utazott, ahol, mint ő maga