Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 6-7. (Budapest, 1957)

Dr. TARDY LAJOS: Az első magyar „sub auspiciis” orvosdoktor

nelmükben, folytatta ásványtani stúdiumait és végül is szép mineralógiai gyűjteményre tett szert, — egyszóval teljes ko­molysággal készült fel keleti odysseusi utazására". Reineggs egy bizalmas bécsi ismerőse beszélte el Gersten­bergnek következő élményét: „Reineggs napok óta nem mu­tatkozott. Már valami bajtól tartottam és ezért felkerestem lakásán. Legnagyobb csodálkozásomra súlyos bilincsekbe ver­ve, sok napos szakállal találtam. A látvány annyira meglepett, hogy szóhoz sem jutottam. Erre Reineggs megindult felém majd így szólalt meg: ,Azt hiszi ugyebár, hogy meglazult egy kerekem?! Téved. Ismeri utazási tervemet? A Keleten bármi­kor az a balsors érhet, hogy rabszolgaságba esem; így készü­lök fel erre az eshetőségre.' Ezután megmutatott egy kövek­kel hatalmasan megrakott hátikosarat. ,Látja — szólt —, ezt is naponta többször fel és le cipelem a lépcsőn; ha látni akarja saját szemével is, csak tessék!' s ezzel fogta a kosarat, mely legalább két mázsa kővel volt telirakva, a legnagyobb köny­nyedséggel a hátára vette és fürge iramban megindult vele. A padlóra egy egészen durva, kemény matrac volt leterítve. .Ezen alszom négy hét óta — közölte Reineggs —, bár, mint látja, kényelmes ágyam van. Szakállamat is azért növesztettem meg, hogy megszokjam ezt a viseletet. Lehetséges, hogy e ta­pasztalatok megszerzése felesleges, de az is lehet, hogy szük­ségesnek fog bizonyulni. A kényelmetlenségeket meg kell szoknom! Bár már egyet s mást megismertem ezen a világon, de még nagyon sok minden állhat előttem, amiről most még halvány sejtelmem sincs. Nemsokára túl leszek e próbák idő­szakán s akkor meg fogom önt látogatni." E beszélgetés után a barát eltávozott a lakásról. Alig telt el nyolc nap, amikor egy délelőtt Reineggs jelent meg nála. „Most adoniszi minőségében mutatkozott meg; illatos kenő­csökkel megkenve, haja a legújabb módi szerint fésülve, — egyszóval mint túlfinomodott divatarszlán lépett be. ,Ezúttal a keleti fényűzésre készülök fel — szólt mosolyogva Reineggs. — Ezt éppen úgy be kell gyakorolnom, éppen úgy meg kell szok­nom, mint a másikat. Ma egy társasággal vidékre utazom, aztán üdülni megyek Badenbe; jófajta dorbézolás lesz. Isten

Next

/
Oldalképek
Tartalom