Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 5. (Budapest, 1957)
Dr. TASNÁDI KUBACSKA ANDRÁS: Johannes Patersonius Hain
„Az egyik fog 6 librát — mai értékre átszámítva mintegy 3 kg-ot — nyomott, tenyérnél szélesebb, rövid darabka volt, valójában nem is annyira csont, mint inkább kő. Hasonló, tenyér alakú fog függött láncon Sechs-Kirchen templomának kapuján. Ezt is egy oláh találta négy év előtt." Az erdélyi néphit ezeket a maradványokat sárkánycsontoknak tartotta, s ezt a magyarázatot a természettudományban jártas Vette is megerősítette. Valójában nem voltak egyebek a jégkorszaki mammut gyermekfej nagyságú fogának lemezalakú töredékeinél. A néphit és a természettudós tájékozatlansága ebben az időben, mint láttuk, az ismeretlen eredetű természeti tárgyakat még mindig sárkánynak vagy sárkánycsontnak tartotta. Sárkánycsontok után kutatni már nem csak üzlet, hanem divat. A legjobb nevű tudósok is rabjai lesznek. Aki a Felvidéken utazott, okvetlenül útjába ejtette a sárkánybarlangokat. Megfordult bennük az angol Townson, a francia Beudant, az olasz Sartori, a német Brückmann, Schmidl, Normann és még sokan mások. Sőt belekerültek az akkori idők szokásos összeállításaiba is, ahol a világ száz csodájáról számoltak be az olvasónak. Mindenfelé kutakat, üregeket, forrásokat kereszteltek el sárkányokról. Megszületett a deménfalvi sárkánybarlang Liptóban, a lábatlani sárkánybarlang Esztergom megyében. A Mecsek-hegységben barlangi medvefogakat találtak az egyik forrásbarlangban, nyomban elkeresztelték sárkánykútnak. Keresték a sárkányt, mert csontja kitűnő gyógyszer. A korabeli gyógyszertárak rendszeresen árulták a sárkánycsontot, sárkányport, sárkányvért. A főúri és fejedelmi kézigyógyszertárakban állandó patikaszer. Magyary-Kossa említi Bornemissza Anna fejedelemasszony patikaládájának tartalmát 1682-ből származó összeírás alapján, s ebben a lajstromban sárkányport, sárkányfogat és sárkáriyvért tartottak nyilván. Általában kedvelték a barlangokból kikerült gyógyszert. A liptómegyei barlangok jéghideg vizét a kalkulusban szenvedők, az epekövesek itták. A rozsnyóiak a Ferenc-barlang tiszta, fehér cseppkövét porrá törve szoptató anyáknak adták, hogy legyen elég tejük. A lipóciak a tejelő marha sójába keverték.
