Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 4. (Budapest, 1956)

Dr. BÍRÓ IMRE: Az első magyar szemkórház (Grósz Frigyes emlékezete)

nősen ha azok szembaján még segíteni lehet. Nemes emberbaráti érzelmei saját lelkének becsületességén kívül, szomorú tényekből is erednek: ,,.. . igen kevés tájékot kivéve hazánkban oly nagy a szembetegek száma, milyen Európában egyik tartományban sem található".7 A beszédek formája, nyelvezete tiszta és zárt vonalú, a reformkor klasszicizáló stílusában tartott szép és világos próza, mentesen minden indulatosabb kitöréstől; politikai beállítottsága sem forradalmi, sőt nemegyszer hivatkozik „atyáskodó jó királyunk" áldozatkészségére, az „elfelejthetetlen megboldogult főherceg József nádor", „bölcs kormányunk", valamint a „nagyméltóságú kir. helytartótanács" jószívűségére, tehát inkább aulikus és lojális — és mégis, a két beszéd, anélkül, hogy a szónoknak ez csak távoli szándékában lett volna, a nyomorúságos valóságnak ilyen és hasonló megmutatásával lázító erejű olvasmány. Az egész országnak, tehát több mint tízmillió embernek, ebben az időben csak két szpmkórháza van, a pesti és a váradi, míg csak magának Prága városának — Bécsről és a többi osztrák városról nem is beszélve — hat ilyen intézete van — mondja soproni beszédében. S még az a két kórház is „némely tájékoknak rossz út miatti távolságukat" tekintve, elérhetetlen egy szegény vak szántóvetőnek. Az ország egyes vidékein, könnyen hozzáférhető helyeken kell tehát ingyenes szemkórházakat létesíteni. A gyógyítás a szegények számára okvetlenül ingyenes legyen, ha a vakság ellen harcolni akarunk, mert — úgymond — „a magyar paraszt csak bor-, pálinka-, kalap-, csizmaés gubáért szokott fizetni; de ha megvakul, a jó Istentől -— ki szemevilágát elvette — várja, hogy azt ingyen vissza is adja. Egyébiránt az is igaz, hogy gyakran igen lapos a magyar földmívelő erszénye"

28 Kora viszonyait jól ismerve, a kórházak felállítását Grósz Frigyes nem az államtól, hanem e célból jótékony egyesületekbe tömörült tehetős magánosoktól várja. A világot a maga lelke szemüvegén át szemlélve, rendületlenül hisz ilyen emberbarátok létezésében. Igaza tudatában nem késlekedik kimondani, hogy ,,... a szükséggel küzdő követelheti a dúsgazdagtól azt, ami élte fenntartására leginkább megkívántatik,