Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 3. (Budapest, 1956)

BALÁZS PÉTER: A levéltárakban őrzött időszaki orvosi jelentések a XVIII. század végéről

vosi kar felállítása, majd Budára, később Pestre helyezése, az országos főorvosi állás (regni protomedicus) megszervezése.-' Ugyanakkor az egészségügyi hálózat tevékenysége ellen­őrzésének, de ezen túlmenően az orvosi tudomány továbbfej­lesztése egyik célravezető eszközének bizonyult annak a gya­korlatnak kialakítása, hogy az egyes megyék területén mű­ködő chirurgusok a megyei physicusnak, ezek pedig a Hely­tartótanácsnak rendszeres időközi (évnegyedi, évi) jelentése­ket küldjenek területük egészségügyi viszonyairól. Ezek a je­lentések, amelyeket ma is a levéltárakban őriznek, egyrészt sok — talán évszázados — népi gyógyítási eljárást Örökítettek meg, másrészt országos viszonylatban elénk tárják a nagy egészségügyi reformintézkedések előtti orvosi gyakorlatot is, hiszen az orvosképzés hazai megszervezése még nem min­denütt éreztette teljesen hatását. Főképpen II. József uralkodása alatt egymásután jelennek meg azok a helytartótanácsi rendelkezések, amelyek az egyes megyék és városok egészségügyi viszonyaira vonatkozó — részletekig lemenőén szabályozott — időszaki jelentések meg­tételét írják elő, illetve a jelentések megtételét sürgetik vagy formáját és szempontjait módosítják. Egy 1787-ben megjelent helytartótanácsi rendelkezés, mely az ország protomedicusának hivatali instructióját tartalmazza, a protomedicus egyik fontos kötelességévé teszi, hogy a me­gyei physicusok évi egészségügyi jelentéseit, továbbá a gyógy­szertárak vizitációiról szóló jelentéseket, az egész egészségügyi személyzet magaviseletéről szóló kimutatást stb. vizsgálja felül. 3 (Eddig ezt a feladatot nagy részben az egyetem orvosi kara látta el. Az orvosi kar a Helytartótanácstól kapta meg az egészségügyi jelentéseket, majd a feldolgozás és esetleges vé­leményezés után ide küldte vissza.) Annak illusztrálására, hogy a megyei physicusok jelentései az orvostörténet kutatói számára milyen értékes adatokat tar­talmaznak, néhány helytartótanácsi utasításból idézünk egy­két olyan pontot, amelyekre a megyei physicusoknak válaszol­niuk kellett. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom