Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 2. (Budapest, 1956)
Dr. KATONA IBOLYA: Az első magyar orvosnő
esetre onnan, hogy igen sokan voltak és vannak ma is még,, akik károsnak, sőt veszedelmesnek tartják az alsóbb néposztályra nézve az írás-olvasás ismeretét, valamint a nőnem palányi részére az egyetemi kiképzést, hogy a nép elidegenedik a föld, a bánya, az ipari munkától, a nők pedig a családi élet kötelességeitől, és így az emberiség két legnagyobb csoportja, a nép és a nők a társadalmi rend felbomlását okozzák. Fordítva áll azonban a dolog, mert minél inkább talál szórakozást a nehéz munkát végző nép az írásban, olvasásban, annál örömestebb végzi teendőjét és minél alaposabb kiképzésben részesül a nő, annál inkább fogja az emberiség nevelődésének lassú haladását meggyorsítani." Az elmúlt tíz év alatt az Egyetemi Almanach szerint 6-ról.. 187-re szaporodott Budapesten a nőhallgatók száma, ez az összhallgatók 2,57%-át teszi ki. Nem kell félni tehát attól, hogy a nők „elözönlik" az egyetemet. Rendkívül sértőnek tartja, hogy a képviselő „női szörnyetegekről" beszél, s ha „ez csak egyesekre vonatkoznék, a nő férfi rokonsága elégtételt követelne, de a feminizmus társadalmi mozgalom, s ezért lehet megtorlás nélkül az összes nőket vérig sérteni a parlamentben". Azt a vádat, hogy a mai nő a háztartási gondoktól, a gyermeknevelés terhétől szabadulni óhajt, visszautasítja az összes nők nevében. Leszögezi, hogy a háztartás, a gyermeknevelés a nő legelső, de nem egyedüli kötelessége. Megjegyzi még, hogy amitől Trefort 1882-ben félt, hogy a magyar egyetemi ifjak nem elég udvarias magatartást fognak tanúsítani a nőhallgatókkal, attól Wlassics 1895-ben nem félt, s azok, akik külföldön egyetemen és hazai egyetemen jártak, készséggel elismerik, hogy a férfi hallgatók magatartása ellen kifogás nem merült fel. Kívánja, hogy a jogi és műegyetemi tantermeket is mihamarább nyissák meg a nőhallgatók számára. Kéziratai között dátum nélküli, kb. az 1908-as év tájára tehető feljegyzést olvasunk, hogy Vilma leánya tbc-ben elhalt.. Utal arra is, hogy férje Parkinson-kórban szenved és állapota