Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 2. (Budapest, 1956)

NATTER-NÁD MIKSA: A juniperus felhasználása az ókortól napjainkig

is hintik a bogyót, hogy a káposzta nyerseségét enyhítse. A régi német füveskönyvek szerint bármilyen ételhez tehető és olyan gyakran is tették, hogy a bogyót „aroma Germanorum"-nak is nevezték. Már néhány szeme is jól megrágva — írták — nemcsak a gyomrot üdíti, de a száj rossz szagát is eltünteti. Az északi vidékeken, ahol a szegényes flóra csaknem minden egyes tagját igyekeznek élelmiszerül felhasználni, vajjal és tőkehallal is eszik a borókabogyót. A hegyvidéki boróka különben jobb az alföldinél, bár ennek cukor- és olajtartalma nagyobb, de ízben, aromában elmarad a hegyvidéki mögött. A boróka sokféle extractumnak, unguentumnak és compositumnak az alapanyaga vagy fontos tartozéka. Az érett bogyók szétzúzása után vízgőzdesztillációval készül a borókaolaj, ez a színtelen vagy halványsárga, esetleg zöld színű, sajátságos illatú, balzsamos, kesernyés, csípős ízű, mozgékony folyadék, amit gyógyszerül, hajvizek alkotórészéül, továbbá likőrkészítésnél használnak. A borókaolaj fő alkatrésze ErdeyGruz Tibor Vegyszerismeret c. műve szerint alfa-pinen, továbbá kamfen, kadinen és terpineol. A bogyók általánosan ismert terméke a borovicska, a fenyővíz, a németek Steinhäger-je, a franciák genevretteje, az angolok gin-je. A borovicska úgy készül, hogy a bogyókat vízzel megtörik, majd a cukrát erjesztik s a képződő szeszt lepárolják. Az így előállított pálinka 40—60 fokos szeszt tartalmaz, azonfelül csekély mennyiségű illó olajat, amitől a sajátos zamatot kapja. Nem minden borovicskának nevezett pálinka készül közvetlenül borókából, hanem úgy, hogy 50 fokos szeszt kevés borókaolajjal megszagosítanak. Hasonlít a borovicskához, de mégsem az, és nem is tekinthető az ilyen álborovicska házi gyógyszernek, mint az igazi. A fenyőbor, illetve a fenyőégettbor (fenyővíz) készítésének módját Mátyus István, Küküllő- és Marosszékből egyesült vármegyék physikusa „Ó és új Diaetetica" című, 1789-ben megjelent műve negyedik kötetében írta le.