Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 2. (Budapest, 1956)

NATTER-NÁD MIKSA: A juniperus felhasználása az ókortól napjainkig

mellett a borókabokor is megkülönböztetett tisztelet tárgya volt, mert a jóságos és sok emberen segítő Frau Kranewittnek volt a bokra. Németország északi részeiben, de Tirolban is, a boróka Kranewitt néven varázslatellenes szer hírében állott. Rügen szigetén például a ház alapköve alá boróka ágakat tettek, mert az volt a hiedelem, hogy a „rossz szellemek" így nem lépik át a ház küszöbét. Westfalenben azt tartották: segítségével a tolvaj arra kényszeríthető, hogy visszahozza az ellopott holmit. Ennek az volt a módja, hogy a meglopott napfelkelte előtt kiment egy borókabokorhoz, bal kezével keleti irányban lehajtotta a földre és így szólt a bokorhoz: ,,Boróka, lehajtlak, megnyomkodlak s addig hagylak így, amíg a tolvaj (s ekkor megnevezte a gyanúsítottat) vissza nem hozza ellopott holmimat." Háromszor elismételte ezt a „varázsigét", majd köveket tett a lehajtott bokorra s azokat addig hagyta ott, amíg az ellopott tárgyak vissza nem kerültek az eredeti gazdájához. Más helyeken és vidékeken mogyoró- vagy bodzabokor ágával tettek így a meglopottak megfelelő ráolvasással. A boróka felhasználása mindig is sokoldalú volt. Vékonyabb ágaiból, hajtásaiból már az ókori pásztor is ostornyelet, furulyát, szerszámnyelet, botot és több, különféle faragott holmit készített, törzse alsó részének és vastagabb gyökerének hullámos fáját pedig már a reneszánsz asztalosa ügyesen felmetszve asztalkák lapjaiul alkalmazta. Bokrát, illetve annak egy-egy ágát olyan helyeken, ahol más fenyőfajta nem volt, dísznek, koszorúnak, sőt karácsonyfának is használták. Bogyója, amely minden harmadik évben érik be és kesernyés-édes ízű, erős, balzsamos illatú, minden időben gyűjtött és keresett gyümölcs volt és ma is az. Hatóanyagait még mindig nem állapították meg teljesen. A múlt század harmincas-negyvenes éveiben már tudták róla, hogy könnyű, fehéres éterikus olajat, viaszt, különleges gyantát, ecetsavas és almasavas mésszel kapcsolatos cukrot, gumit, rostot és vizet tartalmaz. Ezt jegyezte fel róla 1842-ben, Bécsben megjelent „Die Medicinal Pflanzen" című könyvében