Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 1. (Budapest, 1955)

Dr. BENCZE JÓZSEF: Vas megye kórházainak (ispotály) 700 éves története

volt száz esztendő, amikor a nyugati magyar megyéket, vala­mint Észak-Magyarország jó részét a császári udvar már-már teljesen beolvasztottnak tekintette és ebből a hitéből Bécset először a Wesselényi—Nádasdy Ferenc-féle összeesküvés éb­resztette föl. Átnéztük az ugyanerre az időre eső osztrák vonatkozású kórháziratokat és láttuk, hogy éppen ezekben az időkben ala­pította Bécs a nagyon jól felszerelt kórházakat: Wienerneu­stadtban, Glognitzban, Payerbachban, Mariazellben, Juden­burgban, nem is szólva az ugyanerre az időre eső grazi Lan­deskrankenhausról. Egyetlen egyszer láttuk csupán azt is, hogy az örökösen hul­lámzó óriási járványok közepett Bécs mégis arra gondolt, hogy egy szál orvost küldjön a nagyon veszélyeztetett nyugat­magyar megyék segítségére. Ez a segítség is inkább Bécs ve­szélyének szólt, mint a magyar megyéknek. Dr. Wallner Fe­rencnek hívták ezt a bécsi katonaorvost, aki lóháton érkezett Kőszegre és onnan Szombathelyre, a Helytartó Tanács meg­bízólevelével és járvány védelmi intézkedéseket teU. Abban a reményben fejezem be Vas megye kórházainak 70O esztendős történetét, hogy örülnék, ha kórháztörténeti kutatá­sommal némiképp is hozzájárultam volna a magyar orvostör­ténetnek ehhez az eddig oly kevéssé kultivált területéhez. Irodalom Vas megyei Állami Levéltár. Országos Levéltár. Stephanus Schoenwiesner Antiquitates et históriáé . . . 1791. Dr. Kuncz Adolf: Szombathely Monográfiája, 1880. Vasvármegye napilap 1891. Szeibert János: Sárvár monográfiája, 1926. Dr. Iványi Béla: Képek Körmend múltjából 1943. Dr. Szalay János: A szombathelyi Domonkos rend története, 1938. Kőszeg és Vidéke, napilap. Dr. Bedy Vince: A felsőőrsi prépostság története, 1934. Verwaltung— Ausschuss d. Krankenhaus-Vereines zu Günz, 1362. Chernél György: Kőszeg város története, 1880.

Next

/
Oldalképek
Tartalom