Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

HAUPTMAN GYÖNGYI: Egy 17. századi kelengyeláda múzeumi és történeti kontextusa

herceg] olyan európai kultúrát teremtett az erdő közepén, amelyről sok helyen álmodni sem mertek" - összegzi az eredményeket nem kis büszkeséggel az egyik krónika (Nagy J. - Nagy E. D. 2004:40). A vadászkastély néhány hónappal a herceg halála után, I 927 februárjában leégett. Az eseményről egy korabeli újságban is beszámoltak, s a cikkben röviden szó esett a berendezés sorsáról is: „A tető egyszerre lángokban állt s a kertvadásznak mégis sikerült a herceg értékes fegyvereit a padlásról kimenekíteni, de többé bemenni nem lehetett. A régi, illetve eredeti kastélyberendezésnek nagy részét azonban sikerült hősi elszántsággal kimenekíteni."

19 A birtokot Hohenlohe Keresztély halála után unokaöccse, Ágost herceg örökölte, aki az I 930-as évek közepén egy új vadászházat építtetett (az épület ma is áll, étterem és szálloda működik benne), családjával azonban csupán a vadászati szezonidőket töltötte itt az 1940-es évek közepéig. E fenti történetekből nem rekonstruálható tehát pontról pontra a kelengyeláda története, kirajzolódik viszont annak kulturális-társadalmi-használati kontextusa. Tulajdonosa a Hohenlohe család, egy német származású, nagy múltú főúri família volt, melynek a I 9. században és a 20. század első felében jelentős birtokai voltak az Osztrák-Magyar Monarchia, majd Magyarország területén. Ők hozták magukkal a több száz éves bútort Kaszópusztára, amit itt már nem eredeti funkciójának és rangjának megfelelően használtak ugyan, ám a család múltjában játszott szerepe és/vagy esztétikai értékei, értékes műkincs volta miatt ragaszkodtak hozzá, s divatja múltával a kevésbé jelentős vadászházba hozták. Szóbeli források - személyes történetek A helytörténeti munkákban olvasható történetet árnyalják és gazdagítják a szóban elmondott történetek. A láda múltja után „nyomozva" főként olyan régi kaszói családokkal kerültem kapcsolatba, akiknek elődei az uradalom létrehozásakor, Javorinából kerültek ide. Az alábbiakban három történetet ismertetek, melyek szereplői különböző okok miatt tartották fontosnak, hogy a múzeumi nyilvánosság által kiemelt szerepbe került kaszói származású tárgy kapcsán bejöjjenek a múzeumba, elmondják emlékeiket, segítsék a kutatómunkát és - szándékaik szerint - az arra vonatkozó hiteles történet megalkotását. Mindegyik esetben megragadható, sőt elsődlegesnek mondható az érzelmi motiváció: a szülőhely múltja és a családtörténet iránti érdeklődés, az erős emocionális kötődés, továbbá az emlékezés és az emlékeztetés fontossága. Wittlinger Zoltántól

20 kapta meg a múzeum (csak másolásra!) Szoukup Ervin írását, amelyben a szerző sokat hivatkozik Wittlinger Edére, a javorinai származású uradalmi könyvelőre, Zoltán nagyapjára. Az írás a családi emlékezet (és büszkeség) fontos forrása, nagy becsben őrzik otthon. Szlovákiai rokonságuk révén hozzájutottak egy 2006-ban megjelent újságcikkhez, amely Hohenlohe herceg javorinai vadászkastélyáról szól. A cikket lefordíttatták, lefénymásolták, és szintén behozták a múzeumba. Nem személyes emlékeik felelevenítésével, hanem a családi irategyüttesben és emlékezetben felhalmozott ismeretek átadásával igyekeztek segíteni a kutatómunkát, hogy minél