Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

N. KOVÁCS TÍMEA: A kultúra metaforái

alakul ki az idegenekkel. Ezzel szemben az ázsiai magaskultúrák sokkal korábban rendelkeznek ilyen típusú tapasztalatokkal, sőt különböző intézményeket, például ceremóniákat dolgoznak ki az idegenek fogadására. Az első európai utazókat lenyűgözik ezek a ceremóniák, s a kínai vagy a japán kultúra kifinomultságának jeleként értékelik. Osterhammel, aki arra törekszik, hogy egyfajta fordított perspektívát mutasson - „a japánnak nem kevésbé nevetségesek az európaiak, mint fordítva" -, találóan világít rá arra, hogy az ázsiait onnantól kezdve kezdik idegenszerűnek és egyúttal civilizálatlannak minősíteni az európaiak, amikor az európai udvarokból eltűnnek a hasonló ceremóniák, s velük a korábbi hasonlóságok (vö. Osterhammel 1997:423-426). 5. „A felfedezések, amelyeket európai tengerészeink a távoli tengereken és a messzi partokon tettek, tanulságos és ugyanakkor szórakoztató színjátékok. Népeket mutatnak nekünk, akik a műveltség legkülönbözőbb fokain helyezkednek el körülöttünk, ahogy a különböző korú gyermekek állják körül a felnőttet, és példájukkal emlékezetébe idézik, mi is volt ő korábban és honnan is indult. Ugy tűnik, egy bölcs akarat őrizte meg számunkra ezeket a bárdolatlan néptörzseket addig az időpontig, amikorra saját kultúránkban már eléggé előrehaladtunk ahhoz, hogy ezt a felfedezést felhasználhassuk a magunk hasznára, és az emberi nem feledésbe merült kezdeteit ebben a tükörben újra összeállítsuk." (F. Schiller: Was heißt und zu welchem Ende studiert man Universalgeschichte? Jena, I 789; idézi Bitterii I 982:33 I.) 6. Az úgynevezett primitív népek nemcsak az emberi közösségből lesznek kizárva, hanem a történelemből is, amit különösen az írás hiánya alapoz meg. A történelem és a múlt az európai fölfogás szerint feltételezi az írásos emlékezet meglétét, ennek hiányában nincsen megőrzés, nem halmozódhat föl tudás, nincsen reflexió. Az idegen, nem európai kultúrák tudás, emlékezet és történelem híján csupán megíratlan fehér papírlapok az európaiak szemében. A Másik megírandó testéről beszél Certeau (1991:7), Todorov szerint „a kulturálisan érintetlen indián egy fehér lap, amely spanyol és keresztény feliratozásra vár" (Todorov I 982:49). A megírandó-megíró viszonya elhelyezhető a természet versus kultúra vagy a női versus férfi metaforái sorában. Ez utóbbira utal az emlékezet metaforáit elemző Aleida Assmann ( 1999:1 53). 7. Herder, aki a kultúrák sokféleségét elismerő Voltaire-t követi, amikor minden korszak és minden kultúra önállóságát elismeri, az emberi nem egysége mellett érvel: „Mivel azonban az emberi értelem minden sokrétűségben is egységet lát, és példaképe az isteni értelem is a legkülönfélébb dolgokkal alkotott egységet a Földön: a változások végtelen birodalmából itt is visszatérhetünk arra az egyszerű tételre, hogy az embert egy és ugyanaz a nem képviseli a Földön." J. C. Herder: Sämtliche Werke. I 3. Berlin: Suphan-Edition, 1877:255; idézi Bitterli 1982:422. 8. 1859-ben a Természeti népek antropológiája című munkájában Theodor Waitz a következő kérdést teszi fel: „Vajon az emberiség egy részét ne az állattanhoz utaljuk-e át?" (Idézi Girtler ^ 1979:25.) Í3 9. Vö. Taylor 1993:207. Feltehetően ez a biológiai diskurzus ver visszhangot a korabeli antropológiai elméletekben, melyekben a kultúra természetét a túlélés művészete határozza meg (Lewis £! Morgan), az egyes kultúrák fejlődése az egyszerűtől, az organikustól a bonyolultig, a komplexig Ci tart (Edward Burnett Tylor), vagy az úgynevezett elemi gondolatok játszanak központi szerepet (Adolf Bastian), melyek kidolgozásával az emberiség hasonló fejlődési lépcsőfokokat jár be. -§£ Ehhez lásd Taylor 1993:208-2 14. • ° 10. Ugyanerre a szemléletre utal egy másik összefüggésben Wessely Anna, amikor a kultúrára vonatkozó kutatásokat a „kemény" szociológiai vizsgálódások „olvasmányos illusztrációinak" nevezi (Wessely 1998:9). I I. Nem egy antropológus panaszolta a huszadik század elején azoknak az eredeti, érintetlen kultúráknak a megsemmisülését, amelyek tudományos leírását a kulturális antropológia tűzte ki céljául. Malinowski az antropológia tárgyának eltűnését siratta, ami szerinte szerencsétlen módon éppen akkor következett be, mikor a tudomány kellően felszerelkezett az archiválás nemes 232 feladatára. Claude Lévi-Strauss pedig önmagát a „modern tér régészének" nevezte, akinek - el-