Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

MICHAELA FENSKE: Mikro-, makro-, agency. Történeti néprajz mint kulturális antropológiai praxis

kínálatából kölcsönözzük, és aminek valódi értelme csak jóval később derül ki - ha egyáltalán kiderül. Csak az idők során tanultam meg, hogy minden csodálkozásomban, döbbenetemben vagy akár egyetértésemben és felismerésemben a dokumentumok értelmezésére irányuló fontos utalást lássak, és csak lassanként értettem meg, hogy egy dokumentum tartalmára késő modern olvasóként adott reakciómat - a jelenkorkutatókat a terepen érő kellemetlen ingerekhez hasonlóan - a megismerés szondájaként használjam (Maase 2001 b). Eleinte zavaró volt értetlenségem, és nagyban hozzájárult a kudarctól való félelmemhez. Összezavart az a találkozás is, melynek során egy olyan világot ismertem meg, amelynek mindennapjai nagyban különböztek a maiétól. Valóban, a Waake nevű 18. századi kis falu ellenállását kutató részletes kutatás elején olvasott törvényszéki jegyzőkönyvek egy idegen világba vezettek (Fenske 1991). Az asztalomon izgatott, sőt felháborodott emberek vallomásai feküdtek. A lejegyzett anyag nyilván csak a megtörténtek egy részét adja vissza; a hiányos tudósításokat mindig különféle érdekek árnyalták, valójában csak mozaikdarabkák maradtak ránk. Ezek a darabkák azonban egy elmúlt életvilág izgalmas információit rejtették. Intrikákról, ellenségeskedésekről, árulásról számoltak be, de gondoskodásról és támogatásról is tudósítottak, hétköznapi problémák és konfliktusok mellett politikai konspirációkról és bátor döntésekről adtak hírt. Mivel a jegyzőkönyvek egyetlen helység lakosaival voltak kapcsolatban, és az egyes személyeket az adósjegyzékek és földtulajdonlisták segítségével egzakt módon azonosítani lehetett, lehetségessé vált, hogy egyes sorsokat hosszú időn keresztül kövessek. így ismerhettem meg Maria llliennek, egy kisparaszti család lányának életét, aki minden újabb házasságon kívüli gyermeke megszületésével távolabb került a falu reprodukciós hálózatától, aminek következtében megélhetését egyre inkább bűnözéssel kellett biztosítania. Utánaolvashattam, miként vált Christoph Lutterbeck cipész a földesúr követelőző magatartása miatt egyre dühösebbé, és a törvényszék szempontjából követhettem, miként bontakozott ki a falu földesurával szembeni ellenállása. Esténként, amikor Hannover pompás bevásárlóutcáján keresztül a vasútállomás felé igyekeztem, követtek olvasmányaim. Az üzleteket és gazdag kínálatukat a falu lakóinak szemével láttam. És hirtelen furcsának tűnt a jelen. Valahogy így érezhetik magukat azok, akik a (Nyugattól) távolabb és szegényebb régiókban végeznek terepmunkát, majd visszatérnek a gazdag Nyugatra. Az egykori falusi emberek életét saját mindennapjaimmal párhuzamosan vizsgálva duplán is megtapasztalhattam az idegenséget: az előbbi idegen volt, de egyre ismerősebbé vált, az utóbbi, az ismert pedig egyre idegenebbnek tűnt. Hiszen a múlt kutatásával nem csak a múltat kutatjuk: az egykor és ma között feszülő viszonyban, a múlttal való foglalkozásban kezdettől benne rejlik a jelen értékelése, a saját és önmagunk megváltozása. Folyamatosan „szkennelünk", kiegyenlítjük a különböző megfigyeléseket, egyaránt elemezzük az idegent és az ismerőst, kutatjuk a mintákat, hogy a különlegest és az általánost egyaránt felismerhessük. Kíváncsi vagyok, vajon más történeti kutatást végzők hozzátartozóinak is annyi, a mai és a régmúlt mindennapok között vont párhuzamot kell-e meghallgatniuk, mint az én családomnak, például az esti híradó nézése közben: „Hiszen a koalíciós egyeztetések menüje, Merkel, Stoiber és Müntefering ebédje épp olyan, mint vásárnapokon a hildesheimi vásárbíráké. Nézd a kizárt Westerwellét, pont úgy viselkedik, mint a hildesheimi N. úr háromszáz évvel ezelőtt!" Különösen aktív kutató-