Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

Tabló - Másságképek - gondolatok egy kiállítás kapcsán Nous autres différents, Néprajzi Múzeum, Genf Szántó Diana

DIANA Másságképek - gondolatok egy kiállítás kapcsán Nous autres différents, Néprajzi Múzeum, Genf 2005. november-2007. április 2008 az Európai Unió határozata szerint az interkulturális párbeszéd éve lesz. A puszta tény arról tanúskodik, hogy Franz Boas, Ruth Benedict és Claude Lévi-Strauss gondolatai még ma is időszerűek, hiszen a legtöbb ember számára a kulturális relativizmus korántsem evidencia, mint ahogy az sem, hogy a kultúra olyan valami, ami nemcsak elválaszt, de össze is köt, hiszen ez az a közös alap, amely lehetővé teszi a kölcsönös megértést, a kommunikációt és végső soron az együttélést. Ha a jelenkori világban szétnézünk, minduntalan olyanokkal találkozunk, akik a saját igazságukat kizárólagosan helyezik szembe mások igazságával, és a multikulturalizmus optimizmusát megcáfolva a különbségek legtöbbször fenyegető veszedelemként bukkannak fel a diskurzusokban. Manapság az emberek inkább hisznek Samuel Huntingtonnak, aki a civilizációk küszöbön álló összecsapásával fenyeget, mint Boasnak. Márpedig a meggyőződéseknek ereje van, és ha nem tartjuk kordában őket, könnyen válhatnak önbeteljesítő jóslattá. Ahogy Clifford Geertz mondja, a relativizmus talán ijesztő perspektíva, de nincs annál ijesztőbb, mint mikor valaki saját relatív pozícióját abszolútként kezeli, saját törvényei, normái szerint ítélve meg a másikat, mintha azok valamilyen társadalmon és emberen felüli kinyilatkoztatás elvitathatatlan igazságai lennének. Tegyük hozzá, az igazán ijesztő az, amikor ennek a valakinek katonai, politikai, gazdasági hatalma is van ahhoz, hogy saját világát rákényszerítse a másikra. És ha még mindig kétségeink lennének, elég, ha Európa modern kori történelmére gondolunk, a felfedezések korától a holokausztig, esetleg azon is túl. Volt idő, amikor az antropológia nem restellt kiállni a nagyközönségeié, hogy szembeszálljon a gyűlölet, az intolerancia és a készen kapott gondolatok szellemeivel. Lévi-Strauss kis könyve, a Faj és történelem, amelyet az UNESCO megbízásából írt 1952-ben, ezt bizonyítja. A jelen helyzetben fontos lenne, hogy az antropológia felfrissítse ezt a hagyományt, és megtalálja azokat a módokat, amelyekkel megszólíthatja a nem hozzáértő érdeklődőket is, hogy érveljen, vitatkozzon és - urambocsá - tanítson. A genfi Néprajzi Múzeum kiállítása, amelyet Lévi-Strauss írása ihletett, ezt a törekvést tükrözi, annak szomorú belátásával, hogy az eltelt alig több mint fél évszázad nem tette idejétmúlttá a könyv alapgondolatait. A kulturális sokféleség megmutatása nem önmagáért való cél. A diverzitás kérdése mögött az emberiség egy ősrégi problémája húzódik meg: a másság, a másik értelmezése, felfogása, megmutatása, kezelése és megszólítása, a másik és az azonos viszonya.