Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)
Tabló - Nőtörténetek a Kádár-korszakról Tóth Eszter Zsófia: „Puszi Kádár Jánosnak". Munkásnők élete a Kádár-korszakban mikrotörténeti megközelítésben Vaspál Veronka
Ez ismét a társadalomtörténet és általában a makroszemlélet hátrányáról, leegyszerűsítő hajlamáról gondolkodtatja el az olvasót. Talán könnyebb lenne a kutatás egészének értelmezése és értékelése, ha konkrétabb és több kérdésfelvetés vezetné a könyvet. Erezhető olykor, hogy nem könnyű összefogni a különböző forrásokat, az eltérő stílusú szövegeket. Az otthonteremtés-fejezet első része fontos információkat, sőt általános képet nyújt a hatvanas-hetvenes évek lakáshelyzetéről, mindazonáltal teljesen elüt a színesebbnél színesebb interjúrészletek stílusától, elevenségétől. A könyv fejezeteit adó „identitásképző tényezők" közül a családot mint mindenki számára meghatározó identitásképző tényezőt hiányoltam. Noha a szerző megemlíti, hogy többeknek az egész családja egy gyárban dolgozott (72. p.), tehát valószínűleg erős összetartozás-tudatuk volt, mégsem foglalkozik a családdal külön fejezetben. Ez nem jelenti azt, hogy a család mint olyan teljesen kiszorulna a munkából, hiszen a falun maradt családtagjaikról és természetesen a férjükről is beszélnek az asszonyok. Számomra nem volt világos az sem, hogy a bevezetőben említett három különböző generációnak milyen szerepe van a könyv egészében. Mindezektől eltekintve Tóth Eszter meggyőzően bizonyítja körültekintően és módszertani igényességgel megírt, interdiszciplináris munkájával, hogy a társadalomtudomány különböző részterületeinek kölcsönhatása gyümölcsöző eredményt hozhat a közelmúlt köznapi cselekvésmódjainak és mindennapi életének kutatásában. 5 Mindeközben a szerző nem feledkezik meg arról, hogy az emlékezés a jelenben íródik, és éppúgy szól a jelenről, mint a múltról. Erre Gyáni Gábor így emlékeztet minket: „az élőszóval elbeszélt emlékezet egyszerre szól a múlt és a jelen valóságos tapasztalatába mélyen (és felismerhetetlenül) beleágyazódó mítoszról, valamint a való világ történéseiről" (Gyáni 2000:144). Tóth Eszter valami hasonlót fogalmaz meg az asszonyokkal lezajlott, túlvilággal kapcsolatos beszélgetései tanulságaképpen: „meg sem fejthető az a sokrétű hatás, amelyet fiatal bevándorlókként a városi környezet, az új szomszédság, a munkahely, majd a média megnövekedett szerepe gyakorolt rájuk" (165. p.). A könyv a kollektív emlékezet működését (is) ábrázolja egy mikroközösségen belül. Mivel a könyv éppúgy tekinthető történeti, szociológiai vagy antropológiai munkának, mert ezek közös területeiről szól, minden előbb említett társadalomtudomány jelenkorral foglalkozó művelőinek ajánlom, de leginkább a történeti antropológia és az új társadalom- és kultúrtörténet iránt érdeklődőknek. Én nem hiszem, hogy a jövőben Európában a mikrotörténelem venné át az oktatásban a vezető szerepet (Szíjártó 2003: 510), de nagyon remélem, hogy az efféle munkák teszik majd teljessé, sőt egyes korf3 szakokra vonatkozóan meghatározóvá a jövőbeni tananyagot. így a következő generáció számára - akiket már szülőkön keresztül sem érintett közvetlenül a szocializmus ~3 -Tóth Eszter munkája talán elengedhetetlen lesz a Kádár-korszak megértéséhez. JS
