Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

Tabló - Nőtörténetek a Kádár-korszakról Tóth Eszter Zsófia: „Puszi Kádár Jánosnak". Munkásnők élete a Kádár-korszakban mikrotörténeti megközelítésben Vaspál Veronka

lennek tűnő történetek olyan alapproblémához vezetnek el bennünket, mint a szocialista rendszer köz- és magántulajdonról alkotott felfogása és ennek megvalósulása. A kitüntetett nőket bemutató korabeli újságcikkek mindenekelőtt a női propagandának feleltek meg, a kitüntetést politikai jelentésekkel töltötték meg. A kitüntetett munkásnők egyéniségét háttérbe szorítva jellemezték őket (erre utal írásom mottója), „szürke kis verébként", hogy a ki nem tüntetett olvasók együtt erezhessenek velük (93. p.). A korabeli hivatalos beszédmódnak és értékrendnek ellentmondó történetek mellett azonban az azzal egyetértő, sőt megerősítő vélekedések is előkerülnek, ezáltal kapunk igazán árnyalt képet a munkásnők és a hatalom viszonyáról. Az utóbbira jó példa, hogy az elbeszélésekből úgy tűnik, gyárukhoz valóban erősen kötődő identitás alakult ki a munkásnőkben (és munkásokban). Ez nagyjából megfelel annak, hogy a közbeszédben értéknek tekintették, ha valaki éveken, évtizedeken át egy munkahelyen dolgozott, illetve hogyha a munkahely lehetővé tette a politikai alapon szerveződő „szocialista közösségek" kialakulását (63. p.). A könyv, ahogy az életutakat követi a második világháborútól kezdve, különböző korszakokat érint, és egyben több társadalomtörténeti tudományágat is bevon eszköztárába, így a fővárosba való beköltözés kapcsán a nők motivációit a szerző a migrációkutatás legújabb irányzatait felhasználva elemzi. A bevándorlás utáni időszak, a szomszédsági kapcsolatok elemzésekor a városantropológiai szakirodalomra támaszkodik. A fogyasztási cikkek identitásképző szerepét a német Konsumgeschichte modern kutatási irányzatának módszereivel mutatja be; a turizmus antropológiai szakirodalmával veti össze az asszonyok utazásról szóló történeteit. Igen érdekes a könyvnek az a része, amely a halálról szóló, valamint a halottlátónál és a jósnőnél tett látogatások elbeszéléseiről számol be, melyeket a szerző párhuzamba állít a néprajz hagyományos szöveganyagával. A Kádár-korszak nőtörténete A nőtörténet, az egyes jelenségek és történetek női nézőpontja mintegy „vörös fonálként" húzódik végig a könyvön, egyes fejezetekben kifejezetten hangsúlyos szempont, s végül az utolsó fejezetben (71 férfi és női nemi szerepek ábrázolása az életút-elbeszélésekben) jut főszerephez. Az élettörténetek női jellege elsősorban a városba való bevándorláskor (mint ezt fentebb, a cselédekkel kapcsolatban ismertettem), illetve a letelepedés után a szomszédsági kapcsolatokban mutatkozik meg, „mivel a szomszédság a nők és a gyermekek számára rendkívül fontos" az antropológiai szakirodalom J3 szerint (56. p.). A munkának egyébként is erőssége a különböző társasági kapcsolatok elemzése. A brigád kitüntetésének egyik oka, mint erre fent már utaltam, nyilvánvalóan a szocializmus női propagandája volt. A kitüntetett brigádtagokat leíró és későbbi sorsukat is nyomon követő korabeli miniportrék, újságcikkek (és az interjúk) elemzésével világosan rámutat a szerző arra, hogy a nők életét nem vagy alig változtatta meg a kitüntetés, sőt gyakran keserűségek sorozatát indította el, hiszen munkástársaik ettől kezdve irigykedtek rájuk (95. p.), például azért, mert egy-egy tartós fogyasz-