Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

Tabló - Nőtörténetek a Kádár-korszakról Tóth Eszter Zsófia: „Puszi Kádár Jánosnak". Munkásnők élete a Kádár-korszakban mikrotörténeti megközelítésben Vaspál Veronka

sáról is árulkodnak. Tipikus például, hogy egyesek a faluról mint a „földhöz kötöttségről" és a nehéz mezőgazdasági munkáról, a városról pedig mint új lehetőségekről, változatosságról és könnyelműségről gondolkodnak. Ugyanakkor egy ellenkező előjelű sztereotípia is kimutatható az elbeszélésekből: a falu mint a szép gyermekkor világa, valamint a nagyváros koszos, zajos, idegen és taszító mivolta. A sztereotípiákra való közvetlen reagálás (elhárítás vagy megerősítés) és az elhallgatás mellett szintén fontos egy történet ismételt elbeszélése. Nem mindegy Tóth Eszter szerint, hogy a partner szívesen és sokat beszél egy témáról, esetleg ismételten előad egy történetet, mint ahogy az sem, hogy mindig másképp vagy mindig egyformán adja elő azt. Például akad olyan elbeszélő, aki a különböző beszélgetések alkalmával más-más motivációját hangsúlyozza annak, miért költözött a fővárosba: mert rokonok hívták, mert a városban többet lehetett keresni, mint otthon; vagy édesanyja unszolására, aki a lányának jobb életet remélt. Szívesen és sokat beszélnek a volt brigádtagok arról, hogy mit vásároltak a díjjal járó pénzjutalomból. így az anyagi biztonságot szimbolizáló Trabantról, varrógépről, konyhabútorról vagy telekről felszabadult, vidám történetek kerekednek. A díjra (az állami kitüntetésre) ilyen értelemben, politikai tartalmától megfosztva szívesen emlékeznek vissza a beszélők - vonja le a tanulságot a szerző. Akad azonban olyan történet is, amely nem éppen kellemes emléke miatt elevenedik meg. Teréz korán, negyvenegy évesen özvegyült meg, férje halálát kisebb-nagyobb változtatásokkal többször mesélte el a kutatónak. Ebben az esetben az ismétlésnek megint más szerepe van: szerzőnk szerint Teréz a halál okozta sokkot próbálta meg feldolgozni, ezért a kórházi, elidegenedett környezetben átélt halált gyermekkorának falusi elemeivel ruházta fel. Tóth Eszter arra is rámutat: sokatmondó, ha az alany csak nehezen, hosszas faggatás vagy ismeretség után hajlandó elmesélni egy történetet, vagy kifejteni véleményét egy-egy kérdésről. A kutató által „feldobott" témák közül egyértelműen a párttagság bizonyult leginkább tabu témának, „a rendszerváltás után ugyanis a közbeszédben a párttagság szimbolizálja az állampárttal kötött mindennapos kompromisszumokat" - véli Tóth Eszter ( I 3 I. p.). A fejezetben - a tagfelvételi eljárásokról szóló iratokat is összevetve az egyéni elbeszélésekkel - arra derül fény, hogy ma hogyan jelenítik meg egykori döntésük motivációit a párt- és brigádtagok.

2 A szakszervezeti és KISZ-tagságra büszkén visszaemlékezők a párttagságot leginkább úgy ábrázolják, hogy sokáig vonakodtak, míg végül kényszer vagy egy-egy rokon, barát győzködése miatt „beadták a derekukat". A párttagsághoz hasonlóan többen szintén nehezen mondják el, hogy minek tulajdonítják egykori kitüntetésüket (92. p.). Ha nem ^ is tabu téma, de szintén nem könnyű az interjúalanyoknak beszélniük arról, hogy a párttagság és a vallás mennyire és milyen módon volt összeegyeztethető. Erről a könyv23 ben a párttagságot tárgyaló fejezetet követően, az ahhoz szorosan kapcsolódó, vallásról és egyházról szóló részben találhatók tanulságos történetek. Az elemzés helyenként az interjúalanyok gondolkodásának ennél általánosabb aspektusaira is kitér. Nevezetesen arra, hogy miként konstruálunk történeteket - és nemcsak egyéni életúttörténeteket, hanem a közösséghez, akár a nemzethez kötődő történelmünket is. Erre a legbeszédesebb példa, hogy miképpen emlékeznek vissza a gyár történetére az elbeszélők. A két, időben egymást követő gyárigazgatóból (I 962 306 és I 976, illetve I 976 és I 990 között a gyárat vezető) „jó igazgató" és „rossz igazga-