Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

Tabló - Az ünnepek és a rítusok megértése We are what we celebrate - Understanding holidays and rituals Kovács Zsuzsa

korábban Amerika különböző részein más és más okok miatt ünnepeltek. A I 9. század elején még csak New Englandban tartották a hálaadást, majd az I 830-as és az 1840-es években Yankee tanítók, újságírók, polgárok kezdtek annak érdekében kampányolni, hogy a hálaadás nemzeti ünnep legyen (194- P-)- 1846-ban jelent meg először Mrs. Hale Ladies' Magazin című periodikája, amelyben hálaadásra elkészíthető süteményeket, vacsorajavaslatokat ír, ily módon reklámozva a hálaadás ünnepét. Az 1860-as években már egyre több család tartott hálaadás-vacsorákat, ahová családtagokat, szomszédokat és más vendégeket hívtak meg. A nyugati államokban, amelyeket az új emigránsok később népesítettek be, a hálaadás volt az a nap, amikor hazamentek a családjukhoz a keleti államokba (204. p.)- Délen polgárháború dúlt ebben az időszakban, így az emberek azt vallották, hogy nincs miért hálát adniuk, azonban az oregoni asszonyok úgy gondolták, a polgárháború okozta veszteségek és tragédiák után itt az ideje annak, hogy egy közös ünnepet vezessenek be. Kérvényezték tehát az ünnep hivatalossá tételét, amit el is fogadott a kormányzó testület. Utah államban akkor tartottak először hálaadást, amikor a terméketlen sivatagi földből először arattak. Ezen a vidéken azonban mormonok is éltek, akik az aratásért és a békéért való hálaadás mellett keresztény értékeket is beépítettek az ünnepbe, így ez a nap nemcsak a termésért, de a testvériségért és a nagylelkűségért való hálaadás ünnepe is lett (205-208. p.). A hálaadás puritán New England-i ünnepe így terjedt el az Egyesült Államokban, amely ma mint a privát szférában megtartott családi ünnep kapcsolja a családokat a társadalom egészének nemzeti ünnepéhez. A nemzeti ünnep tehát különböző csoportok értékei és eszméi mentén szerveződik (210. p.). A kötet utolsó tanulmányának szerzője, Ellen M Litwick

14 az amerikai emigránsok kettős identitásáról, ezen keresztül pedig a nemzeti ünnepekhez való ambivalens viszonyukról ír. Ha az asszimilációt lineáris folyamatnak tekintjük, akkor az a tényt, hogy az emigránsok részt vesznek az amerikai nemzeti ünnepeken, az etnikumok amerikanizálódásának kiváló példájaként említhetnénk. A valóságban azonban ennél sokkal bonyolultabb a kérdés, állítja a szerző, hiszen Chicagóban, ahova különböző nációból származó emigránsok érkeztek, az etnikumok nem egyszerűen amerikai polgárokként jelennek meg a nemzeti ünnepeken, hanem mint Amerikában élő etnikumok, aminek hangot is adnak megemlékezéseiken. 1892-ben egy szerb pap a függetlenség napján tartott misén elmondta, hogy ahogy a szerbek is szabaddá váltak a törököktől, majd az Osztrák-Magyar Monarchia igájától, az egyesült szláv nemzetnek olyan szabadnak kell lennie, mint ma az Egyesült Államoknak. A Chicagóban élő lengyelek a függetlenig ség napi ünnep végeztével Lengyelországra kérik Isten áldását (200. p.). Az Amerikája ban élő dánok július 4-én szintén nemcsak az amerikai függetlenség napjára emlékeznek, hanem arra is, hogy 1849-ben ezen a napon űzték ki az országból a poroszokat. 23 A Chicagóban élő etnikumok viszonya az amerikai nemzeti ünnepekhez sajátos modellt követ, amelyben nemcsak a befogadó ország iránti lojalitásukat fejezik ki, hanem a nemzeti gyökerekre való emlékezés miatt nem mulasztják el, hogy a saját népükre és országukra emlékezzenek (235. p.). Az emigránsok olyan sajátos identitáskonstrukcióban élnek, amelyben egy bizonyos etnikumhoz tartozó amerikaiként (ethnic American) identifikálják magukat - így kapcsolódva az amerikai nemzethez (239. p.). A fejezet tanulmányai a társadalom és ünnepei közti kohéziós erőt vizsgálva meg300 államiak, hogy amiként a kisebb közösségek esetében sem hatottak az ünnepek egy-