Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

Tabló - Urbanisztika Balkanica - városetnológia Délkelet-Európában. Ethnologia Balkanica. Journal for Southeastern Antropology 9-10. Mészáros Borbála

évtized háborúinak köszönhető. Másrészt azonban a fogalmat egyenesen az elembertelenedésre, a civilizálatlanságra is használják, tehát valamilyen eltérőségre, amitől el kell határolódni. Éppen ebben a kontextusban kapcsolódhatunka térség városdiskurzusához, ahol a városi identitás éppenséggel a vidék és a hegységek „barbár, háborúzó és a politikai hatalmak által befolyásolható fehér harisnyás" népével szemben határozza meg magát. A Balkán városhálózata ritkább, s népsűrűsége általában alacsonyabb volt, mint a kontinens nyugati vagy középső részén. Jelentős központjai csak a peremeken alakultak ki, míg a belső területeken olyan nagyváros, amely az egész térségre kiható vonzerővel rendelkezett volna, nem létezett. A 19. és 20. században megalakuló államok fővárosai kis, vidéki városkák voltak (Hardi 2007; Jelavich I 996:45-46). A közelmúltig a Balkán legnagyobb része „zárványokból, enklávékból" állt. A tengeri és szárazföldi utak, ezek találkozási pontjai és a metszéspontokban kialakult városok együtt egy olyan földrajzi valóságot alkotnak, amely gyökeresen különbözik a balkáni régiók együttesétől (Prévélakis 2007:39). Mindezek és a 19. század végétől meglendülő urbanizáció következtében a térség városi és falui életmódja között egyre nagyobb különbség jött létre, amely rányomta a bélyegét az urbanitás és ruralitás ambivalens (nosztalgia és elhatárolódás) viszonyára is. A város és a vidék A délkelet-európai társadalmak identitásában sokkal nagyobb jelentőségűek az urbanitás és a ruralitás szemben álló, mégis elválaszthatatlan konstrukciói - mind a „kifelé" való reprezentációban, mind „mikro"-szinten, a társadalmi státus meghatározásában (Giordano 2003). A már említett Stef Jansen (Manchester) a város és vidék szembesülésének problémáival foglalkozik a posztjugoszláv mindennapi életben.

5 A fehér harisnyásként sztereotipizált parasztok a posztjugoszláv társadalom Balkán- és egyben városdiskurzusában gyújtópontba kerültek, mivel a városiak a vidéki bevándorlást a modernizáció ideájának elvesztéseként élik meg. A fehér harisnya a balkáni másságként jelenik meg, amely veszélyezteti a városi önértelmezést - így attól újra és újra el kell határolódni, el kell takarni, mint az aszfalton

6 jelentkező repedéseket. E folyamatot vizsgálva két megállapítást tesz Jansen: a modernitás és az urbanitás fogalma igen dinamikus és versengő jellegű, szorosan összefügg a társadalmi egyenlőtlenséggel; másodsorban megóv minket attól, hogy e folyamatot mint tipikus balkánit lássuk. A régi zágrábiak és belgrádiak úgymond deterritorizálják a várost, megtagadva a váró- ^3 si státust bizonyos (újonnan érkező) városlakóktól, akiket gyakran durvább megjelöléssel is (vadak, primitívek, pásztorok, dináriak) illetnek, utalva olyan kulturális problémákra, mint például a toalett használatára való képtelenség, a házi állattartás, a szemetelés. Bizonyos csoportjaikat, az „élvonalbeli parasztokat" a közgondolkodás az állami pénzek és az illegális kereskedelem haszonélvezőinek tartja, akiket könnyű felismerni aránytalan és feltűnő fogyasztási kultúrájukról. Sok városi úgy véli, hogy a háború nem egyszerűen az egyes etnikumok között zajlott, hanem azt a primitív és a városokat elfoglaló paraszti bázisú politikai vezetés generálta. Jansen szerint a „fehér harisnya diskurzusa" három fogalmi eszközzel érthető meg: balkanizmus, distinkció 283 12