Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)
Tabló - Az érzékek tudománya - vagy művészete? Új gondolatok a vizuális antropológiában Anna Grimshaw- Amanda Ravetz: Visualizing anthropology David MacDougall: The corporeal image. Film, ethnography and the senses Csorba Judit Dorottya
dőjelezik meg. A három tanulmányíró közül Knudsen megy a legmesszebb, aki az antropológia művészetként való értelmezését sugallja. Ugyancsak antropológia és művészet kapcsolatát tárgyalja a kötet utolsó írása, Pavel Büchler tanulmánya (Making Nothing Happen: Notes for a Seminar, 152-167. p.). Amit a művészek kifejeznek vagy megállapítanak a kultúráról, az az antropológusoknak mint a társadalom és a kultúra kutatóinak az érdeklődési körébe kell, hogy tartozzon. A különbséget a két terület között abban látja, hogy a művész szabadon, vizuális fantáziája szerint cselekedhet, nem kell szükségszerűen előállítania valamit, sőt, mint írása címe is utal rá, a semmi létrehozásán is dolgozhat. Büchler szerint a tárgyak eltűnése a kortárs művészetből kihívást jelenthet az antropológia számára, és egy olyan antropológiai megközelítés válik így lehetségessé, amely a meg nem történt eseményt vagy az el nem készített tárgyat is értelmezni tudja. A kérdés, amelyet a Granada Center hallgatói is feltettek a tanulmánnyal azonos tartalmú előadás után, továbbra is megválaszolatlan marad - mi az értelme mindennek? A tudás és a vizuálisan megszerezhető tapasztalat új, analitikus módszereinek kidolgozása több tudományág kulcskérdése. A kötetben olvasható tanulmányok az antropológiának mint vizuális tapasztalásnak többféle megközelítését is elénk tárják. Az eredetileg kisebb terjedelmű esszégyűjteménynek indult munkából Grimshaw és Ravetz olyan kötetet szerkesztett, amely igen érdekes intellektuális utazást tesz az antropológiától a művészetekig. Ez az utazás a vizuális antropológia területén a megfigyelő módszerű filmezésből indul ki. Az elmélyülés e műfajban értelemszerűen vonzza magával a más vizuális technikák és elméletek iránti érdeklődést, amely az antropológia és a művészetek közti területen található kreatív lehetőségekhez, módszerekhez vezethet. Mint az a tanulmányokból is kiderül, az antropológia és a művészetek közös vonásainak keresése inkább egymástól eltérő, mint azonos értelmezésekhez vezetett, amelyeknek egyfajta logikai sorrendbe szerkesztett gyűjteményét adja a könyv. Grimshaw és Ravetz kötetéhez hasonlóan The Corporeal Image című tanulmánykötetében David MacDougall is a vizuális antropológia új útjait és lehetőségeit keresi. Napjaink egyik legismertebb néprajzi filmkészítőjének kiindulópontja Transeultural Cinema (MacDougall 1998) című, előző kötete. Legújabb kötete új szemszögből közelíti meg a vizuális antropológia egyik kulcskérdését: hogyan tudnak a képek tudást teremteni egy olyan világban, ahol a vizuális érzékelés gyakran alulmarad a szóbeli kifejezéssel szemben? A négy nagyobb témakörre felosztott könyvben MacDougall mindvégig a fotó és film által rögzített képekés az emberi test, a kép tárgyát képező fizikai valóság viszonyát elemzi. Az első nagyobb témakör a fizikai valóság és a róla alkotott kép viszonyát kutatja, filmtörténeti példákkal illusztrálva elméleti megállapításait (Matterand Image, 11-64. P-). Kiindulópontja egy, az 1950-es években három különböző kísértettörténetből összeállított film, amelyben egy múzeumi tárlatvezetőt bekebelez egy festmény, és hirtelen másik, háromdimenziós világban találja magát. így a művészetnek, legyen az zene, kép vagy film, már nem csak befogadói, hanem célpontjai is vagyunk. A dokumentumfilm a maga hitelességével fizikailag is még közelebb hozhatja a nézőt és a szereplőket. Példaként MacDougall egy olyan filmet elemez, amely még inkább az emberi testet állítja középpontba: egy gyermek születését és a nők egymáshoz való viszonyát dokumentálja egy kelet-afrikai hamar közösségben (Lydall—Strecker 2001 ). A filmekben megjelenő emberi