Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

DÖMÖTÖR BEA: A rögzíthetetlen elbeszélői és olvasói pozíció. Népi önéletírások elemzése

szól majd a szöveg, és szembesül annak önéletrajzi jellegével is. Itt minden felidézett esemény egyaránt emlék, vagyis ugyanannyira hangsúlyos. Fontos viszont, kinek az emlékeit ismerjük meg - a cím származásával, földrajzi és etnikus, kulturális hovatartozásával határozza meg a főszereplőt. Ez a törekvés némiképp ellentétes a másik szöveggel: ott azt emelte ki a cím és magyarázata, hogy az elbeszélő elhagyta szülőföldjét, itt pedig azzal definiálja, hogy beilleszti egy közösségbe, mely alapvetően az elhagyott földhöz kötődik. Mindkét szöveg már a címben - s a későbbiekben is - egy közösséggel való kapcsolatában mutatja be az elbeszélőt. Egyik önéletírás sem csak egyetlen ember, az elbeszélő életéről szól, vagy az általa közvetlenül megélt időről. A számára hozzáférhető idő ennél tágabb: ismeri családja, faluja és a vidék történeteit is, és e történetek ismerete az egyik eszköze annak, hogy a közösség, a közösségi tudás részesévé váljék. A tizenhárom család szövegéből az is kiderül, hogyan jutott hozzá ehhez a tudáshoz: „A szüleim és az öregebb emberek elbeszéléseiből iskolás gyerek koromban szerettem érdeklődni, hogyan es kerültek őseim Erdőből Moldvába." (Laczkó 1974:3

1 I.) A szöveg tanúsága szerint az elbeszélő életének fontos részét jelentik a családjáról és a szülőfalujáról szóló történetek, olyannyira hogy az önéletírás középpontjába állított magyarországi kitelepülés révén hozzá is illeszti saját történetét az ősök történetéhez, hiszen rögtön a cím magyarázata után a következőt olvashatjuk: „Ugyanígy települhettek őseim es Transzilvániából, illetve Erdőországból Romániába, Moldva tartományba, Bakó megyébe, Vlamnék községbe." (Laczkó 1974:3 I I.) Itt, az első fejezet történeteinek (a falu betelepülése, az orosz hadsereg 1849-es átvonulása, földhöz jutás) olvasásakor kapja meg az olvasó azt az értelmezői keretet, melynek segítségével értelmezheti a továbbiakat. Ez a fejezet már címtelenségével elválik a többitől; ezzel és az elbeszélői szituációt verbalizáló első mondattal, a cím értelmezésével a bevezetés funkcióját látja el. Azzal, hogy itt kaptak helyet ezek a történetek, azzal hogy megjelöli a történetek forrását (szülők, idősebb emberek, édesapa), hogy több olyan kifejezés is szerepel itt, amelyek az elbeszélő bizonytalanságára utalnak (kb., valószínű, talán, több feltételes módban álló ige), és a néhány ponton meglepő részletgazdagsággal

18 ezeket a történeteket a távoli múltba helyezi, melynek megítélésében az elbeszélő is bevallottan bizonytalan. Érdemes ezzel kapcsolatban ebből a fejezetből néhány szövegrészt hosszabban is idézni: „Hogy Erdőország melyik résziből települtek ide magyarok? Valószínű, hogy Gyergyóból és Csíkból, mert a község ma es négy utcából áll: Gyergyó, Csík, Podoros, Dinec. [...] Nagyon vad emberek lehettek ezek a telepes magyarok, mert a szomszéd községekben levő románokat sokszor elverték a csépekkel. [...] Az orosz ezredes, mivel, talán ő es gróf volt, a Vidrás grófnál szállásolt." (Laczkó 1974:312.) Mindhárom szövegrész hasonlóan épül fel: a másoktól hallott történetek hiányosak, kiegészítésre szorulnak, az elbeszélő pedig megpróbálja ezeket a hiányosságokat pótolni, feltételezésekbe bocsátkozik. Azonban ezek a hiánypótló magyarázatok, logikusnak érzett következtetések nem részei az eredeti történeteknek, s ezt az elbeszélő nyelvi eszközökkel jelöli is. A második fejezetben az elbeszélő családjának történetét ismerhetjük meg: a dédapja gyermekkorával kezdi, mely a bevándorlás éveire esik, és nagyapja egyik testvérének halálával fejezi be, mely az ő kisgyermekkora idején történt. Ezen események nagy része