Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)
DÖMÖTÖR BEA: A rögzíthetetlen elbeszélői és olvasói pozíció. Népi önéletírások elemzése
DÖMÖTÖR BEA A rögzíthetetlen elbeszélői és olvasói pozíció. Népi önéletírások elemzése Az önéletrajz a posztstrukturalista irodalomtudomány szerint nem műfaj, hanem olvasásmód. Az önéletrajzi szöveg formai vagy tartalmi jellemzői szerint nem különíthető el más szövegektől, azonban az olvasó a szöveg saját magáról tett kijelentései alapján mégis másképpen olvassa, mint a hagyományosan fikciósnak tekintett írásokat. Az önéletrajzi, élettörténeti szövegek vizsgálatával foglalkozó társadalomés kultúrakutató stúdiumok sem feledkezhetnek el ezekről a megállapításokról, így a népi önéletírások elemzésekor is figyelembe kell venni az ezeket a szövegeket megalkotó retorikai mechanizmusokat. A tanulmány az autobiografikus szövegek ilyen értelmezését felhasználva egy Moldvából Magyarországra települt férfi két önéletírását hasonlítja össze, s miközben módszert keres a szövegek narratológiairetorikai struktúráinak értelmezéséhez, azt is bemutatja, hogyan lesz a szöveg és az olvasó egy, a sajátról és az idegenről, az egyéniről és a közösségiről szóló diskurzus alkotóeleme. Az önéletrajzi szövegek értelmezése a tudományos hagyományban sokáig egyértelműnek tűnt - az ilyen írásokat emberi érdekességként, történelmi dokumentumként, a megéltek érzelmeknek is teret adó leírásaként olvasták. Ez a felfogás elfogadta egyértelműnek azt, amit az önéletírások állítanak magukról: egyrészt, hogy a szöveg célja visszatekintő perspektívából bemutatni egy ember, az elbeszélő életét, másrészt, hogy a szövegben megszólaló elbeszélő azonos a szerzőséget vállaló valódi személlyel. A 20. században azonban megkérdőjeleződtek azok a kategóriák, melyek ezt az egyértelmű értelmezést lehetővé tették. Paul Valéry már az 1920-as években felhívta a figyelmet az önéletírás sajátjának tekintett őszinteség, igazmondás, „önmagaság" megvalósíthatatlanságára. Azóta a pszichológia, a történettudomány, az irodalomelmélet, a kulturális antropológia és a néprajz kutatási eredményeinek köszönhetően már számtalan módja képzelhető el az autobiografikus szövegek megközelítésének. Tanulmányom kísérlet: az irodalmi elemzésekben szokásos close reading típusú olvasással és a kortárs irodalomelméletnek az önéletírással kapcsolatos eredményeit is felhasználva próbálok megérteni két, ugyanattól a férfitól, Laczkó Istvántól származó önéletírást, s választ keresni a következő kérdésekre: hogyan lehet megosztani másokkal azt, hogy mit jelent egy közösség tagjának lenni, mit jelent elhagyni ezt a közösséget, és mit jelent új hazát választani?
