Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)
MURÁNYI VERONIKA: „Beledobják azokat a flakonokat, s itt, a Tatros partján billegteti a szél." Hulladékkezelés Gyimesközéplokon a 21. század elején
ban elterjedtebb a „fogyasztáskorlátozás" kifejezés, ám nem árt látni, hogy itt egyazon magatartásformáról van szó. Tágabban tekintve ide kapcsolható fogalmak még az „önkorlátozás" és az „önkéntes egyszerűség". (Az önkéntes egyszerűség napjainkban a fogyasztói kultúra materializmusát elutasító emberek körében terjed, alapértékei az anyagi egyszerűség, az emberi lépték, az önállóság, az ökológiai tudatosság és a materiális világ helyett a „belső világ" gyarapítása.) Lényeges különbség van azonban aközött, amikor valaki az anyagi javak szűkössége miatt kényszerül a mértékletes életre, és aközött, amikor azt önkéntesen választja. 8 Gyimesben a nyugati fejlett országokhoz képest láthatóan szegényebben élnek, mégsem állíthatjuk, hogy egyedül a szegénység 9 késztetné őket takarékos, illetve fogyasztáskorlátozó életre, bár kétségkívül ez is fontos szerepet játszik. A mértékletesség magatartásmintái egy kultúra szerves részét képezhetik, kialakulásának vizsgálatához sok szálat kellene visszabontani - az alacsonyabb szintű munkamegosztástól a természeti javakkal való optimális és fenntartható bánásmódon át a valláserkölcsig. 10 Ez utóbbival kapcsolatban megjegyezném, hogy a katolikus vallásban történelmi távlatokban a mértékletesség elsőrendű gazdasági norma volt. (A fogyasztáskorlátozás egyik legkézenfekvőbb vallási gyakorlata: a böjt 11 - ilyenkor a hívőnek elegendő étel áll ugyan a rendelkezésére, táplálkozását mégis korlátozza.) Gyimesben a természettel való szoros egymásrautaltság is mértékletességet ír elő az életmódban, hiszen a gyimesiek által használt természeti környezetben (amelynek erőforrásai végesek) korlátlanul nem növelhető a termelés, és így a fogyasztás sem. Megélhetése forrásait a gyimesi ember ezért nem elfogyasztani, hanem fenntartani igyekszik, és úgy használni, hogy azt egyben szolgálja is. Hagyományos kultúrájukra jellemző a szinte száz százalékos anyagvisszaforgatás. Az újrahasznosítást szolgáló magatartásminták találkoznak esetünkben a modern piacgazdaság tömegesen előállított használati tárgyaival, újfajta anyagokkal és formákkal (amelyek ráadásul a korábbiaknál jóval sebesebben veszítik el használati értéküket). Nézzük hát, mit tesz egy, a fogyasztáskorlátozó szemléletét még őrző kultúra például az üres műanyag flakonnal. Az újrahasznosítás változatos formáira a legszemléletesebb példa Gyimesben talán a műanyag palackoké. Öregebb és fiatalabb asszonyokkal is találkoztam, akik évek óta gyűjtik ezeket a//a/conyokat: „... ahol a kalibánál eljárunk a tehenek után, mind eldobálják. Mi össze szoktuk szedni, s kimosom, s lerakom." „Meggyújtsuk mink a hijuba, mert tudják-e, hogy valamikor ennek még lesz haszna? Teszem egy nejlonzsákba, mert még lesz, hogy nem lesz flakon, s akkor jó lesz - elévesszük (...), de mi már nem érjük azt meg." Mennyi palackot lehet eltenni, erre-arra elhasználni, és mikor mondja azt először valaki, hogy hasznos ugyan ez a flakon, jó lehetne még valamire, de inkább eldobom? Hol van a határ? Az öregasszony azért őrizgeti, mert valóban attól tart, hogy nem lesz majd, vagy egyszerűen csak nem szívesen dobja el (mert eddig nem így szokta)? Összegyűjtöttem néhány példát, mi mindenre lehet egy műanyag palackot használni az eredeti funkcióján kívül. Az egyik lehetőség, hogy a palackot, miután kiürült, rögtön kettévágják. A felső részből tölcsér lesz, az alját pedig befőttesüveg helyett használják, vagyis lekvárt töltenek bele, savanyúságot tesznek el benne, majd a tetejét lekötik. Lekvárt töltenek az egészben hagyott félliteres palackba is, de ilyenkor figyelni kell arra, hogy forrón töltsék, különben nehezen folyik bele: „Nagyon jól áll benne, mert
