Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

MURÁNYI VERONIKA: „Beledobják azokat a flakonokat, s itt, a Tatros partján billegteti a szél." Hulladékkezelés Gyimesközéplokon a 21. század elején

ételébe keverik vissza, mivel úgy tartják, hogy a meszet evvel pótolják szervezetükben. Ha olaj vagy zsír marad vissza a sütésből (ami ritkán fordul elő), az is a moslékba megy. „A disznóéba teszem bele, mert akkor nem lesznek a bőrén olyan fúrok" - mondják. A kész ételből sem mehet egy csepp sem kárba. Mosogatás előtt ezért a zsíros edényeket mosószermentes vízben elöblítik, és a levét a moslékba öntik, vagy egyenesen a kutyának adják: előre a zsírosát lemossuk a kutyának. Hát az egy jó étel, azt nem lehet elönteni, és nem is szabad. A kutya mit enne?" A moslékba és a szennyvederbe nem való kisebb méretű hulladékokat, például a papír- vagy textildarabokat a kályhában égetik el. A kályhából és a sparheltből a hamut a trágyára vagy a szántóföldre hordják. A tiszta fahamu egy részéből régebben rendszeresen - és alkalmanként még ma is - hamulúgot főznek, amelyet tisztítószerként használnak ruhafélékhez, fenyőpadlóhoz, szőnyegekhez vagy fazekakhoz. A legjobb a bükkfahamu erre a célra, de ha nincsen, a fenyőé is megfelel. A kályha csövéből a kormot a tárkonyra teszik, „attól zöldebb lesz" - mondják. A szántóföldön és a veteményeskertben termesztett növények maradványait, azok felesleges szár- és levélrészeit az állatokkal etetik meg, vagy elégetik: „Ősszel ami úgy néz ki, hogy fel lehet használni, azt az állatokkal megetessük." A pityóka /córóját faállványokra, a kecskére teszik száradni, és télen adják oda az állatoknak. A legkevésbé a juhok válogatósak: „A juh, az olyan, hogy az mindig szeret rácskálni, s kiszed belőle minden kicsi lapicskát, hogy éppen csak a kórója marad, s azt elégetik." Ahol nincsen juh, ott „a pityókalevelet a tehén eszi meg, de ha megvan spriccolva gyógyszerrel, akkor megszárajszuk, s elégessük". A murok zöld levelét adják a disznónak is. A széna egy részét, a vastagabb szárakat a marha nem eszi meg. Van, hogy ezt is elégetik, de teszik a marha alá is, alomnak: „Télbe megaljazzuk a tehenek alatt. Ami szemet van, azt beszórjuk alájuk, és az reggelre a ganyéval összevegyül, hogy az megy a ganyéba, a ganyédombra." Kora tavasszal a szántóföldön az elszáradt kórokat, burjánokat összegereblyézik egy halomba, és elégetik. Amit a kertben söpörnek össze, lehullott leveleket, faforgácsot, fűrészkorpát, azt a trágyára teszik, hogy ott elrothajszák, vagy elviszik a patak partjára, és ott öntik le. „A kertben amit összeseprek, annak a tyúkok a javát kiszedik, s ami megmarad, azt a ganyéba tegyük." Aki nem tart állatot, és nincsen a kertjében trágyadomb, az minden növényi maradványt eléget, vagy a patak mellé hordja. A szerves hulladékoknak az az alapos szortírozása és anyagvisszaforgatása, amit a fenti néhány példával igyekeztem érzékeltetni, érvényes az összes többi szerves hulladékra is az emberi fekáliától az állati szöveteken át a természetes alapú textilekig. Altalánosságban elmondható, hogy a legtöbb szerves hulladék trágyaként vagy hamuként a termőföldbe jut vissza. Az iskolai füzetekből például WC-papír lesz, és a trágyára kerül, a használt ruhából munkaruha, erdőjáró ruha, majd rongyszőnyeg, s ha végképp elvásott, elégetik, hogy hamuját az eső mossa a földbe. A rendszerváltozás óta megszaporodó, nagyrészt szintetikus, illetve el nem bomló anyagokat tartalmazó hulladékok nem illeszthetőek be az előzőekhez hasonló körfolyamatokba. A műanyagot, gumit, üveget, fémet, valamint az ezek ötvözeteit tartalmazó szemét kezelése valójában még nincs megoldva. Egy részük ugyan újrahasznosul a gyimesi emberek végtelen találékonyságának köszönhetően, nagyobb hányaduktól viszont kénytelenek megszabadulni: „A régi autót, amit már nem használtunk, a férjem szétszedette egy autószerelővel.