Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

MURÁNYI VERONIKA: „Beledobják azokat a flakonokat, s itt, a Tatros partján billegteti a szél." Hulladékkezelés Gyimesközéplokon a 21. század elején

A hulladék az a jelenség, amelyben a világ pusztulását szemléljük. A oszló trágya csípős szaga, a döglött állat émelyítő bűze, az elhervadt virág látványa a kukában: lényegüket tekintve mind az elmúláshoz, pozitívabb értelemben pedig az átváltozásra való képességhez és az élet körforgásához kötődnek. Az elmúlt évszázadok során minden bizonnyal rengeteget változott az a mód, ahogyan hulladékainkat szemléljük. A modern nagyvárosi ember csak a hulladék (a halott tárgyak) pusztulásával, elutasításával, kivetésével találkozik, és a hulladéknak avval a minőségével, hogy belőle valami új születhet, nem. Hulladékainkat nem visszaforgatjuk az élet és a természet rendjébe, hanem csak eltávolítjuk magunktól. Eltávolítjuk térben (a hulladéktelepeket oda helyezzük, ahová egy átlagos ember egész élete során sem jut el), eltávolítjuk időben (hulladékainkat szeméttelepekre gyűjtjük, majd a jövő nemzedékekre bízzuk), harmadrészt pedig a hulladékainkkal kapcsolatos döntéseket és információkat távolítjuk el saját hatáskörünkből avval, hogy távoli apparátusok által irányított közszolgáltatásokra bízzuk. Ami már nem kell, bedobjuk a szemetesbe, kirakjuk lomtalanításra, lehúzzuk a toaletten, és a rend helyreállt. (Nem kell senkinek szembesülnie a hajdan félbehagyott hot-dogjával, amely húsz év után is épen és emésztetlenül fekszik valamelyik szeméttelep gyomrában.)

4 A gyimesi szeméthelyzet többek között azért különleges, mert jól látható, hogy mi történik, ha a szemét kezelésére szakosodott különféle szolgáltatók nem végzik el az emberek helyett hulladékuk eltüntetését. A kidobott nejlonzacskó egy hónap múlva is ott lebeg a patak partján, a fürdőszobában leengedett szennyvíz nem egy távoli folyót szennyez, hanem a házuk előtt csordogálót, és amikor egy rossz gumicsizmát szeretnének eldobni, nekik kell választani, hogy vajon elássák a kertben, elégessék, vagy a patakba dobják... Ebben a helyzetben bárki számára nyilvánvaló, hogy a modern kor hulladékai nem illeszthetőek vissza az élet és a természet körforgásába. Hulladékkezelés Gyimesben Gyimesközéplokon a helyiek hulladékkezelését 2002 és 2006 között kutattam. Felvetésem az volt, hogy a település közterületeinek, valamint a patakok tisztaságának és rendezettségének fellazulása a rendszerváltozást követően megindult modernizációval hozható kapcsolatba. Kíváncsi voltam, hogyan illesztik be a gyimesiek hagyományos tárgy^ készletükbe az újonnan érkező tárgyakat, illetve hogyan szabadulnak meg azoktól, miután V feleslegessé váltak. A hulladékok fajtáiról, mennyiségéről és útjáról igyekeztem pontos £ képet kapni, ezért közel negyven háztartásban vizsgáltam a különböző anyagokból ké~ szült tárgyak és melléktermékek útját: használati funkciójuk elvesztésétől az eldobásig -SiZ vagy éppen az újrahasznosításig. ~§o A gyimesi háztartások tárgyai korábban jórészt kézművestechnikával készültek, hosszú életpályát futottak be - akár többszöri funkcióváltással -, s végül semmilyen maradandó hulladékot nem hagytak hátra. A fémeszközök kivételével az összes szerves anyag: a gyapjú és a kendervászon, a fa, a bőr, a konyhai maradékok a természetben rövid időn belül elbomlottak, a vastárgyakat pedig félretették és újra felhasználták. Döntő változást hozott azonban a műanyag tárgyak megjelenése. Az első műanyag tárgyak már a rendszerváltozás előtt megjelentek Gyimesben. Ezek 62 között voltak például a nejlonabroszok, a szintetikus anyagból készült kötényruhák és