Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)
JÁVOR KATA: Egy mezőgazdasági vállalkozócsalád sikeres gazdálkodási stratégiája a rendszerváltás utáni Zsombón
A Deák testvérek a tápoldatozást az úgynevezett „bakhátas" eperültetés bevezetésének keretében valósítják meg. Tamás Olaszországban, a Pó-síkság eperültetvényein figyel fel erre az új epertermesztési technológiára. Egy kisebb bérelt portán, ahol eddig is epret termesztettek, maguk is megkezdik az eper „bakhátra" ültetését. Először kicsiben és kézi technikával, utánozva próbálják ki az epertermesztésnek ezt az új módját, a hazai adottságok között. Ehhez a bakhátat kapával húzzák föl, a fóliát pedig ollóval vágják ki a megfelelő szélességű és hosszúságú, a bakhátat beborító csíkokra, mivel ekkor még nem lehet különböző méretű fóliákat kapni. A fóliába szúrt lukakon keresztül ültetik bele a bakhátba a palántákat. Ekkor 1995-öt írunk, és mivel a bakhátas epertermesztési technológia a kis portán nagyon eredményesnek bizonyul, elhatározzák, hogy nagy területen fogják alkalmazni. Ehhez azonban gép kell. A téesztől vásárolt sárgadinnyeültető-gépből általuk kialakított eperültetőgép fölhúzza a földet, ráhúzza a fóliát, s azzal egy menetben behúz egy öntözőcsövet, amelyen keresztül a tápanyagot adagolják. Ezzel 1996-ban a korábbiaknál lényegesen intenzívebb epertermesztési módot honosítanak meg Zsombón, ami a faluban forradalmi újításnak számít. Hozadéka nem csak, sőt nem is elsősorban mennyiségi szinten jelentkezik, hanem a „stabil és megbízható minőség" biztosításában. Az így kezelt eper „jobban érzi magát", s ezt mintegy „meghálálja". Ezek a megfogalmazások Tamástól származnak, aki ilyen „személyes szakszerűséggel" bánik termeivényeivei. így látja garantálhatónak, hogy stabil minőségű és mennyiségű termékkel tudjanak jelen lenni a piacon. A tápoldatozás bevezetésének egyik velejárója a szigorúbb technológia felvállalása is, ami a talajtechnológiai vizsgálat mellett a növény biológiai szükségleteinek minél teljesebb ismeretét feltételezi. Tamás ezt úgy fogalmazza meg, hogy a növényt „maximálisan ki kell szolgálni". Ők azonban, mint mondja, csak a szántóföldi termeléshez képest adnak maximális kiszolgálást a növénynek. Hiszen náluk a termelés nem zárt rendszerben történik, mint az üvegházban, ahol minden külső hatás ki van küszöbölve. Ez az oka annak, hogy csak bizonyos szintig érdemes belemenniük a növény „kiszolgálásába". Határt szabnak a költségek is, ebben csak addig szabad elmenni, amíg azt a növény még „meghonorálja". Ok most e tekintetben a gazdaságosság határán állnak. Több pluszt, noha még volna mit, már nem tudnak megadni az általuk termesztett növényeknek. Mindennek megvalósításához azonban, mint láttuk, igen sok szellemi és információs tőkére volt szükségük. János nem hiszi el, hogy a tápoldatozásra ennyi pénzt és energiát érdemes áldozni, s évekig morgolódik, mígnem maga is rájön: „Atyaúristen, ezzel csodákat lehet művelni. Egy tenyérnyi földön 20 kilogramm paradicsomot lehet megtermelni!" A technológiai szint tekintetében nincs megállás, a versenyhelyzetben maradáshoz állandóan emelni kell azt. Ez egyrészt fejlesztést, másrészt az adott technológia minél intenzívebb hasznosítását jelenti. A technológia állandó fejlesztésére minden termeivényükkel kapcsolatban törekszenek. Pritaminpaprikájukat például eleinte szabadföldön, a saját maguk által nevelt palántával termesztik. Ezt a „tépett gyökerű" palántát az 1990-es évek közepén a „tápkockás" palánta ültetésével váltják fel. A tápkockát először kézzel nyomják a földbe, majd egy erre szakosodott falubeli gazda már géppel végzi el nekik ezt a munkát. Néhány éve már a palántát is neveltetik. Ok maguk már csak a magot veszik meg- „szeretjük a magot mi
