Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

Helyzet - Tari János: Archív filmek és új médiumok - konferencia és fesztivál Oxfordban

szíteni, amely az eredeti közönség felfedezését végzi el a táncokon keresztül, hiszen ezeket az aspektusokat ebben a filmben nem tudtam igazán feltárni. Be kellene mutatni az őslakosság változását, és azt, hogy az ő számukra mit jelent a tánc közösségformáló ereje. Ebben az én szerepem csupán annyi volna, hogy feltárjam ezt a viszonyt. T. J.: Hogyan fogadta a közösség ezt a filmet? A. C: Az egész közösség számára eddig még nem vetítettem le, de remélem, hogy erre is adódik majd lehetőség. Amikor az utómunkák végeztével a nyáron visszamegyek hozzájuk, az élmény még nagyon friss lesz. Akik látták, azoknak nagyon tetszett, hogy az archív anyagokhoz könnyedén hozzáférhettek. Azt is nagyon kedvelték, hogy a saját kutatói munkámat humorral kezeltem. Azt szerették továbbá, hogy a film üzenete szerint kultúrájuk még nagyon élő, és ilyen virágzó formában jut el a nézőkhöz. Ily módon képesek kontrollálni mindazt, ami hétköznapi életüket és politikai szerepüket is meghatározza. Sikerült jól közvetítenem filmem segítségével azt a különös szituációt, amelyben az én szerepem is kiemelten nyilvánul meg. Erről a legtöbbjüknek pozitív véleménye volt. DAVID McDOUGALL - ausztrál rendező-operatőr. India dinamikus társadalmi fejlődésében jelentős szerepet játszanak a bentlakásos fiúiskolák. A többrészes Doon School Project a tanulók egymás közti beszélgetésein keresztül mutatja be az agressziót és a háborút. T. J.: Számomra a legérdekesebb Bonny Doon School Chronicles (2000) című filmjének témája, mely arról szól, hogy a társadalmi kapcsolatok világába hogyan hatolhatunk be a kamera segítségével, és vizuálisan hogyan hozható érthető közelségbe ez az élmény a közönség számára. D. M.: Azt hiszem, hogy ezt az emberekkel létrehozott közvetlen kapcsolatokon keresztül lehet csak megvalósítani, ha a közösség egészének vizsgálatára törekszünk. Fontos, hogy milyen alkotórészekből áll össze, mint például a rítusok, a hely, a nyelv vagy a különféle esztétikai elemek. Végül te magad is belekerülsz ebbe a struktúrába, s ezt választottam saját stratégiámnak a film elkészítéséhez. Az új fiúkról szóló film esetében iskolás életük első hónapjait próbáltam nyomon követni. A közönség lehetőséget kap arra, hogy megismerje az iskolát a fiúk felfedező tapasztalatainak közvetítése által. T. J.: A film megtekintése alatt végig olyan érzésem volt, hogy osztozhatom a film alkotójával a felfedezés és a részvétel élményében. D. M.: Sok-sok napon és órán keresztül jelen voltam. Beszélgettem a fiúkkal, és megfigyeltem azt is, ahogy egymás között beszélgettek. Sokszor engem is úgy kezeltek, mint tiszteletbeli iskolást, nem pedig mint egy tanárt, mivel sohasem kerültem tanári szerepkörbe. A kettő közötti valami voltam. Ez tette lehetővé, hogy olyan dolgokat is megmutassanak nekem, amilyeneket a tanáraik előtt sohasem tártak volna fel. T. J.: Sok megrendítő pillanata volt a filmnek, de leginkább az a jelenet hatott meg, amikor a szülei ismét magára hagyják a fiút az iskolában. Sírva fakad, és elfordul a kamerától. Mit érzett, amikor ezt rögzítette? D. M.: Sokkal tovább filmeztem őt, mint ahogy az a filmen látható. A filmkészítés arról szól, hogy az alkalmatlankodást kontrollálnia kell a készítőnek, mert ha túlságosan tolakodó, esetleg nem fog tudni tovább forgatni. Meg kell húzni a határt, amelyet nem léphetünk át. Ez nagyon nehéz döntés, melyet azonban néha meg kell hoznunk.