Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

Tabló - Az észak-európai narratológia folklorisztikai perspektívái Annikki Kaivola-Bregenhoj - Barbro Klein - Ulf Palmenfelt, eds.: Narrating, doing, experiencing. Nordic folkloristic perspectives Gulyás Judit

egy évvel. Az értelmezési keretet Katharine Galloway Young társalgási narratívakról szóló modellje és ErvingGoffman dramaturgiai megközelítése adja. A szerző megfigyelése szerint a tapasztalat (jelen esetben a gyerekszülés) verbalizációja során létrehozott narratív konstrukciókat erőteljesen befolyásolhatja a témával kapcsolatos diszkurzív környezet, így például a medikális beavatkozással járó kórházi, illetve az úgynevezett természetes szülésről szóló társadalmi diskurzus. Ezt követően Lena Marander-Eklund a szülésnél jelen lévő személyeket és azok szereptársításait veszi sorra, amint az a nők elbeszéléseiből kirajzolódik. Elemzése szerint a narratíva központi szereplője az elbeszélő én, vagyis a szülő nő, az ő teste a székhelye mindazon tapasztalatoknak, amelyekről a narráció során beszámol. Ez a szelf különösen erősen jelenik meg az elbeszélések elején (magzatvíz elfolyása, fájások, bevonulás a szülészetre stb.). A szülőszobán azután a nők olyan szakértelemmel szembesülnek, amelyre eltérő mértékben támaszkodnak (attól függően, hogy milyen erős személyiségek, illetve hogy szerintük elsősorban kinek a joga és feladata a szülést irányítani). A szülés után egy évvel felvett interjúkban a nők még mindig központi szereplők, ugyanakkor megfigyelhető az eseményekkel szemben bizonyos távolság is. E narratívakban a nő szerepet vált: várandós nőből szülő nővé, majd anyává válik. A szülész(nő) az elbeszélésekben egyrészt „határőrként" funkcionál (ő az, aki eldönti, mikor van itt az ideje a szülésnek), másfelől a szakértő vagy éppen a jelen lévő vendég szerepkörét is társíthatják hozzá az anyák. Ami az apát illeti, sok nő a történeteket egyrészt a maga perspektívájából beszéli el, ugyanakkor részben egyfajta egyesített „mi"-perspektívából is, amely a férfit és a nőt együtt jelöli. Ugyanakkor önálló szereplőként az apának e narratívakban meglepően marginális szerep jut csupán, a szülés után egy évvel készített interjúkban pedig az apa alakja még ennél is elmosódottabb. A szülésnél jelen lévő kórházi személyzet az elbeszélésekben kollektíve-személytelenül jelenik meg. Végezetül a gyermek szerepére tér ki a tanulmány. A gyermek az, aki a nőnek és a férfinak is új szerepet ad (anya- és apastátust). Az első fázisban még nem kap önálló szerepet, a narratívak főszereplője a nő, bár a még meg nem született gyermek is megjelenik, összhangban azzal az érzelmi fejlődéssel, amely a magzattal való kontaktust is fontosnak tartja, és amely gondolat központi jelentőségű az egyre inkább individuumorientált és bensőségesebb anyasági gondozásban is. Az egy évvel később készített, a szülésre visszaemlékező interjúkban azonban már egyértelműen a gyermeknek jut a legfontosabb szerep. A közvetlenül a szülést követően formálódott narratívak a szülésről szólnak, a szülést követő egy év alatt azonban az anyaszerep interiorizálásával már a gyermek megszülése az a perspektíva, ahonnan a tapasztalatot szemlélik. Ezek az elbeszélések tehát egyszerre személyes tapasztalatot elbeszélő és identitáskonstituáló narratívak is, amelyek képesek olyan ambivalens érzelmek megjelenítésére, mint a boldogság, az öröm és ugyanakkor a szorongás, és amelyekben a nők egyszerre ábrázolják magukat sérülékeny, kiszolgáltatott szereplőnek s aktív, döntéshozó szubjektumnak is. A kötetet záró esettanulmány Anna Leonora Blaakilde dán gerontológus munkája: „It's just a story I'm telling you, I haven't experienced it myself." A grandmother's narratives and experiences. Az idézet Barbarától, a 42 éves nagymamától származik, és azért került a tanulmány címébe, mert a kijelentésben szereplő „csak egy történet" kitétel, amely a tapasztalattal szembeállított „történet" szót és kategóriát egy esemény elbe-