Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 10/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2007)

Tabló - Rekonstrukciók Czoch Gábor - Fedinec Csilla, szerk.: Az emlékezet konstrukciói. Példák a 19-20. századi magyar és közép-európai történelemből Kasznár Veronika Katalin

1980-as évek kutatásaiban már „járványként", „szökőárként", „kötelességként", „abúzusként", „teherként" beszélnek az emlékezetről ( 14- p.)> jelezve a kategória kiüresedését. K. Horváth felhívja a figyelmet a memória mindent átható, mediatizált jelenségére/ jelentésére, s arra, hogy az emlékezet kötelességgé vált, s mint ilyen szükségszerűen személytelenné is. A két folyamat, az emlékezet „terjedése", kötelességgé válása és az új mediális környezet hatása oda vezet, hogy az emlékezet teherré válik a tudományokon. Mink András kijelentéséből - „A politika teher a történetíráson" - kiindulva a következőket mondja: a „megállapítással egyetértve, ám azt némiképp módosítva olyképpen fogalmaznék: az emlékezetpolitika teher a történetíráson. Általánosabban fogalmazva: a mindent eluraló emlékezet, akár örökség, akár muzealizáció, akár az új Denkmalkultus képében jelenik meg, intellektuális, morális, kognitív értelemben, teher nemcsak a történetíráson, de a szociológián, az antropológián, sőt, teher minden a társadalom és kultúra kritikai megismerésében érdekelt diszciplína számára." ( 15. p.) Az emlékezetre jellemző normatív beszédmód és a tudomány kritikai, megismerő, analitikus nyelve ugyanis nem egyeztethető össze. A szerző szövegét enigmatikus kijelentéssel zárja: „nincs probléma, mert nincs megoldás". (16. p.) Mindez olvasható utalásként arra, hogy az általa felvetett problémákra az emlékezetkutatás nem reflektál. A jelen kötetben mindez így is van. Ezért mindenképpen elgondolkodtató gesztus a szerkesztők részéről, hogy kötetüket egy vitaindító szöveggel nyitják, amelyre nem érkezik válasz. Ha azonban úgy olvassuk a kötetet, mint amelynek a tanulmányai abból indulnak ki, hogy az emlékezet nem adott dolog, hanem konstrukció, akkor annak normatív nyelve a lehetséges elemzések témájává válik, s így valamiképpen reflektált lesz a K. Horváth által felvetett probléma. Nem megoldott, nem felülírt, de reflektált. A kötet tanulmányainak alapvető elméleti megfontolása tehát az, hogy az emlékezet folytonosan változó, vagyis inkább változtatott dolog. Ahhoz, hogy miben áll konstrukció volta, Kovács Éva tanulmánya szól hozzá. Szerinte ez elsősorban abban érhető tetten, hogy az emlékezet ellenáll a rendszerezésnek és az adaptációnak. Olyan változó képződmény (konstrukció), amely képeket idéz fel, melyek elemzésével társadalmi cselekvés, illetve elbeszélés jön létre, amelyekről további lehetséges értelmezések írhatók. „Úgy is mondhatnánk - írja Kovács -, hogy az emlékezés maga is részben egy hermeneutikai rekonstrukció, melyet a társadalomtudós a maga tudáskészletével »tovabbrekonstrual«. Az emlékezettudomány pedig, legalábbis ebben az értelemben, a hermeneutika hermeneutikája." (20. p.) Az emlékezet konstrukcióinak elemzésében további szempontok is működtethetők. A kötet szerzőinek többségénél a nemzet ez a magyarázó fogalom, s az emlékezet megképződő konstrukcióit a nemzetépítéssel összefüggésben elemzik. Ebből a szempontból megalapozó tanulmány Kántor Zoltáné. Kántor tézise - Benedict Andersonhoz és Anthony D. Smith-hez hasonlóan - az, hogy a nacionalizmus nem ideológia, hanem társadalmi folyamatokon alapuló egység, amit ideológiaként használnak. Felhívja a figyelmet arra, hogy a nacionalizmus és a nemzet nem szinonimái egymásnak: a nacionalizmus teremti meg a nemzetet. Mindezek után kutatástörténeti keretben értelmezi a nacionalizmus és a modernitás kapcsolatát. Az általa tett distinkció jelen van a fejezet másik két tanulmányában is. Romsics Gergely írása a kemény adatok iránt érzékeny, az emlékezet problémáit az europanizáció, a nemzetközi kapcsolatok tudományának normatanulásra és normatranszferre vonatkozó konstruktivista elméleteinek keretében ér-