Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)

SZABÓ Á.TÖHÖTÖM: Morális elvek az erdélyi falusi gazdálkodásban

zők élelmezése is azokba a morális keretekbe illeszkedett, amelyek a paraszti gazdálkodás egészét meghatározták, következésképp a munkától függően a napszámosok is azt ették, amit a parasztcsalád. Ezt pedig az éves beosztás és az erőforrások optimális elosztása határozta meg. A pálinka például hagyományosan beletartozott a napszámosok étrendjébe, és ezt a falusi gazdaságok a legutóbbi időkig betartották. Azonban a rendszerben akkor történtek változások, amikor a gazdák úgy érezték, hogy a napszámosok nem illeszkednek az általuk követett normarendszerbe: a közvélekedés szerint ugyanis azok már nem elégednek meg a hagyományos gazdaságban megtermelt szokványos élelmiszerekkel, például a szalonnával és a pálinkával, hanem párizsit és kávét követelnek. Itt már tetten érhető a két értékrend közötti eltérésekből fakadó konfliktusos helyzet, a napszámosok ugyanis sok esetben nem követik azokat az erkölcsi megfontolásokat, amelyeket a parasztgazdaságok kitermelnek. Kérdés persze, hogy a napszámosok munkájának igénybevételével való felhagyás mennyiben morális, és mennyiben gazdasági döntés. Értelmezésemben mindkettő: amellett, hogy úgy számítják, ilyen feltételek mellett már nem éri meg a napszámot is fizetni, és élelmezni is a munkásokat, úgy vélik, hogy ez nem jár a napszámosoknak: „egyék ők is, amit mi". A jogosultságok kérdésének van egy másik összetevője is: a napszámba érkező munkás után sokszor jön egy gyerek is, aki - bár nem dolgozik- legalább egyszer ehet, és ezt a munkáltató családok is elfogadták, ellentétben a napszámosok egyéb követeléseivel. A napszámosok pedig épp ellenkezőleg, úgy vélik, hogy nekik jár a jobb étkezés, mert nem lehet egész nap szalonnával dolgozni. Emiatt a falu értékrendszerében az a jó napszámos, aki sokat és jól dolgozik, és nem követeli a jobb ételeket. Ennek a rendszernek a visszásságai nagyon sokszor kiütköznek a héderfáji és vámosgálfalvi gazdaságokban, ahol a gazdák nem tudnak ellenőrzést gyakorolni a napszámoscsaládok fölött, mert azok a szomszédos falvakból érkeznek. Emiatt a gazdák folyamatosan hangoztatják elégedetlenségüket: a napszámosok nem érkeznek meg időben, keveset és kis intenzitással dolgoznak, és sokat esznek. A morál egyik jellegzetes megnyilvánulási területe a közösségi munkákhoz kapcsolódó vélekedések rendszere. Nagyobb munkák idején az egymáshoz közel álló családok tagjai, de nagyobb volumenű, gyorsaságot és sok munkaerőt igénylő munkák esetén mint házépítés, fedés, egy teherautó lerakása - akár térben és kapcsolatok tekintetében távoli családok is kötelességüknek érzik, hogy segítsenek, akár kéri ezt a házigazda, akár nem. Erre igen érdekes példa a következő: Sz. I. a házát szerette volna újrafödni, és a munkálatokat-segítségben -vezető mesterember kalkulációi szerint szükség lett volna még 900-1000 cserépre. Sz. I. a már említett, piacozásból és sertéskereskedésből élő G. L-t kérte meg, hogy hozzon cserepet, amikor jön hazafelé, amit G. L. első szóra el is vállalt. Amikor otthon kipakolták a cserepet, és Sz. I. megkérdezte G. L.-t, hogy mennyivel tartozik, akkor ő azt válaszolta: „Semmivel. Vedd úgy, mintha eljöttem volna födni." Ebben a helyzetben a szállítást végző fiatalember arra az általános kötelességre utalt, amely szerint neki ott kellene lennie a födésnél. Mivel már tett egy szolgálatot, ezzel leróttnak vélte a tartozást. A kép teljességéhez tartozik, hogy Sz. I. apja többször segített G. Léknek, amikor ők építkeztek. Van tehát egy általános erkölcsi rendszer, amelyben ezek a munkacsere-folyamatok elnyerik igazolásukat, és ha nem is tartja mindenki magát hozzá, de lehet rá hivatkozni. Amikor rákérdeztem, hogy miként tartják számon a tartozásokat, a következő választ kaptam: „Az élet hosszú. Gyönge ember, aki azt számítsa, hogy csak akkor megy el segíteni, ha a másik is vissza tud menni." (S. J., Si ménfalva.) Ez