Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)
ÁRENDÁS ZSUZSA: Kaszt és társadalmi egyenlőség? Vita a 21. századi Indiában
Déli tapasztalat, bevált gyakorlat India déli államaiban (Karnataka, Tamil Nadu, Kerala, Andra Pradesh) a kvótarendszer több évtizedes gyakorlatra tekint vissza, és a tapasztalatok egyértelműen pozitívak. A most északon hevesen tiltakozó elitszakmákat is beleértve (orvosi, informatikai és menedzserszak) szociális sikertörténetként könyvelhető el a kvótarendszer bevezetése. Tamil Naduban például a központi felsőoktatási intézményekbe hatvankilenc százalékban vesznek fel „kvótás" diákokat. A déli példa több évtizedes tapasztalata cáfolja azokat a 2006os északi aggályokat, hogy a kvótás diákok tömeges megjelenése e rangos felsőoktatási intézményekben színvonaleséshez, az intézmény presztízsvesztéséhez vezethet. „A bangalori Állami Jogi Intézet Egyeteme (National Law Institute University) 1973 óta, a kvótarendszer első hullámban történő bevezetése óta fogad OBC, azaz alacsony kasztbeli, illetve hátrányos gazdasági helyzetű diákokat. Ennek ellenére az intézet az ország egyik legrangosabb jogi egyeteme tudott maradni" - szögezi le S. K. Kurup oktatáskutató. Északon további kritikaként említik a rezerváció bevezetése ellen, hogy a kvótás diákokjelentős része nem fejezi be tanulmányait, az évek során kihullanak. A déli tapasztalat nem ezt igazolja. „Keményen kell dolgoznunk ezekkel a diákokkal, de azt kell mondanom, hogy az eredmények nagyon biztatóak" - nyilatkozza az egyik rangos menedzsmentintézet igazgatója. Az Észak- és Dél-India eltérő történeti tapasztalatairól, társadalmi szerkezetéről, kulturális örökségéről szóló diskurzusok látszanak újratermelődni azokban a vitákban, melyek az igazságos(abb) társadalomról, a társadalmi javak újraelosztásáról, az elit szerepéről és tehervállalási kötelezettségéről, a hátrányos helyzetű csoportok esélybehozásáról, egy tervezhető, modern Indiáról szólnak 2006-ban. Baloldali forradalom India nem rejtheti véka alá azt a Keralától a nepáli határig húzódó és egyre szélesedő „vörös zónát" sem, melyet az indiai naxaliták (maoisták) tartanak ellenőrzés alatt, egyfajta radikális marxista társadalmi berendezkedést és forradalmi igazságot hirdetve. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a naxaliták hátországa éppen az említett dalit lapj kosság és a nyomor. Az indiai lakosság írástudásátjelző növekvő mutatók ellenére az 7 alacsony kasztbeliek és volt kasztrendszeren kívüliek között (Scheduled Casts) tízből alig ™ négy dalit írástudó. A helyzet még ennél is rosszabb a törzsi népeknél (Scheduled Tribes), S közöttük tízből heten írástudatlanok. Amennyiben az indiai kormány nem tesz felelős ^ lépéseket - hosszú távú programokban gondolkodva - a dalit lakosság és egyéb hátr᧠nyos helyzetű társadalmi csoportok, kasztok megszólítására és azok felemelése érdekében, az ország kiterjedt szociális-politikai feszültségeknek néz elébe. Bombay, Delhi, Bangalore és a többi globalizált nagyváros erős fogyasztói kultúrával rendelkező, minden gazdasági és ezzel együtt politikai hatalmat saját kézben koncentráló elitje és a fejlődésben egyre inkább leszakadó „második India" közötti különbségek ijesztőek, a következmények pedig várhatóan súlyosak. Minden pakisztáni, nepáli és egyéb szeparatista aggályt felülírva az indiai nemzetállam legfőbb ellensége éppen ez a belső szociális-poli220 tikai feszültség lehet a közeljövőben.
