Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)

ÁRENDÁS ZSUZSA: Kaszt és társadalmi egyenlőség? Vita a 21. századi Indiában

port jelentésével és ajánlásaival szemben, így végül az nem került hivatali beterjesztésre, parlamenti vitára. 1979-ben született meg az azóta komoly hírnévre szert tett Mandal-jelentés (Mandat Report), mely a központi kormány által kijelölt, B. P. Mandai által vezetett bizottság felmérései alapján készült.

4 A felmérés tizenegy mutató

5 segítségével igyekszik megállapítani és körülhatárolni India szociálisan, illetve gazdasági és oktatási téren elmaradott közösségeit (Socially and Educationally Backward Classes, SEBC). 3743 olyan kasztot jelölnek meg az eredmények, melyekre a hátrányos helyzetű kaszt (Backward Cast) megnevezést alkalmazzák, mindez India teljes lakosságának ötvenkét százalékát jelentette 1979-ben. A jelentést az akkori belügyminiszter, B. Singh elé I 980-ban terjesztették be, mely a hátrányos helyzetű kasztok, volt kaszton kívüliek és egyéb hátrányos helyzetű csoportok számára speciális kvóta-, azaz rezervációs rendszer bevezetését javasolja. Az ajánlás huszonhét százalékban jelöli meg a rezerválni kívánt helyek arányát az állami központi intézményekben. Ugyanebben az évben további tíz százalékkal bővül a rezervált helyek száma azon hátrányos szociális helyzetű társadalmi csoportok számára, amelyekre a korábbi huszonhét százalékos kvóta nem vonatkozott. A Mandal-jelentés irányelveinek bevezetésére vonatkozó első lépésekre csak 1989ben, kilenc évvel később kerül sor. Az elhatározás az I 989-1990-es években India-szerte tömeges tüntetéseket váltott ki, diákok vonultak Delhi és más nagyvárosok utcáira,

6 akik a felső kasztok érdekeit védve a dalitok pozitív megkülönböztetése ellen és az oktatási szférában a „érdem- és teljesítményalapú" elbírálás (merit system) mellett tüntettek. Ujabb két évbe telt, mire az Indiai Legfelsőbb Bíróság- minden korábbi jogi akadályt elhárítva - létrehozta a kvótarendszer bevezetéséhez szükséges jogi környezetet. 1993ban a Mandal-jelentésnek korábban csak a központi állami felsőoktatási intézményekre vonatkozó rezervációs rendelkezéseit kiterjesztették az összes központi állami munkahelyre. 2006-ban Arjun Singh, az indiai kormány humán erőforrások minisztere Mandai II néven leporolja a több mint egy évtizedes aktákat, és újra szorgalmazza az esélyegyenlőségi törvény érvényesítését az összes központi felsőoktatási intézményben, beleértve a napjainkban legnépszerűbb informatikai (HT) és menedzsment- (MM) képzést biztosító intézményeket is. India alkotmánya alapvető emberi jogként esélyegyenlőséget garantál minden állampolgára számára, így a munkaerőpiacra vonatkozóan is. A Mandal-jelentés ( 1979) megalkotói azonban úgy érezték, hogy az az érdemen és teljesítményen alapuló rendszer, mely a munkaerőpiacot jellemzi, nemhogy megszüntetné a társadalom különböző szegmensei közötti különbségeket, hanem éppen elmélyíti azokat. A probléma orvoslására dolgozták ki azt a kvótarendszert, mely rezervált helyeket biztosít a történetileg, szociálisan hátrányos helyzetű kasztokból és társadalmi csoportokból érkezők számára. E rezervációs politika kiterjed az olyan elit szférákra és foglalkozási csoportokra is, mint amilyen az orvosi és az informatikusi (IT) pálya. Míg a lehetőségek egyenlő esélyének elve (equality of opportunity) az individuum szintjén kell hogy érvényesüljön, a rezervációs politika csoportokat

7 szólít meg. Míg az előbbi jog érvényesítéséért a bíróságok felelnek, az utóbbi elérésére a törvényhozás által megszabott keretek között létrehozott policyk irányulnak. E kétfajta, alkotmányos alapokon nyugvó, ám gyakran ellentétes érdek harmonizálása, egyensúlyban tartása számos vita forrása Indiában. A legutóbbi megjelenésének lehettünk szemtanúi 2006 tavaszán.

8