Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)

Tabló - Az élettörténet módszertani újragondolása Szilágyi Miklós: A személyes paraszti tudás érvényessége. Kisújszállás társadalma és gazdálkodása egy száz évet élt parasztgazda emlékezetében Turai Tünde

laló közleménnyel s annak értelmező elemzésével, hogy bármilyen recens adat érvényessége csak a néprajzi gyűjtőnek megnyilatkozó személy és közösség viszonyának gondos elemzésével tisztázható megnyugtatóan." (15. p.) A már említett módszerek erre a kérdésre vonatkozóan is hatékonyan alkalmazhatók, és a gondos előmunkálatok következtében leleplezhetővé válnak a személyes tudás korlátai. A Bevezetőben nem mulasztja el tehát a szerző felhívni a figyelmet arra, hogy az élettörténet olvasása során hol van az a határ, amelyen túlmenően az adatközlőnek nincsenek, nem lehetnek személyes tapasztalatai (2 I -22. p.), illetve melyek azok a tendenciák, melyek valószínűleg valósak, de „tudományos igényű következtetést megalapozó jelentőségük aligha van" (23. p.). Végül - szerényen és óvatosan - így összegez Szilágyi: „Hadd reméljem: személyes emlékei valóban a kisújszállási paraszti létforma és mentalitás monografikus összegzéseként olvashatóak." (26. p.) Miután a szerző legfontosabb vállalását a fentiekben részleteztem, jelzem, hogy a könyv olvasatai nem szűkülnek a módszertani következtetésekre - bár ez önmagában is bőven elégséges lenne. Érdemes a világtörténelmi események mikroperspektíváját figyelemmel kísérni (világháborúk, téeszesítés, államosítás). Ugyanakkor fontosnak tartom azt is, hogy a felidézett emlékeket azzal az érzékenységgel kövessük, amely nyitott az emlékezet és történelem kapcsolata felé is. Az a százéves világ, amely feltárul előttünk Szabó Lukács élettörténetében, e kettő mezsgyéjén mozog. Számára megélt esemény, személyes tapasztalat, miközben ma már több felnőtt generáció számára olyan múlt, amellyel közvetlen érintkezése nincsen. Az itt közölt anyag olyan kutatás bázisa is lehet, melynek során akár az is tetten érhető, hogy a kommunikatív emlékezet miként kanonizálódik, hogyan alakul át kulturális emlékezetté.

6 Ezenfelül a két világháborúról és a téeszesítésről szóló részek kiemelése azért is szükséges, mivel ezek az életút nagy fordulópontjai voltak, azok az időszakok, amikor az egyén elveszítette a kontrollt saját életpályája fölött, és kiszolgáltatottságának mértéke minden várakozást és korábbi tapasztalatot felülmúlt.

7 Végül pedig hadd fogalmazzam meg hiányérzetemet. Mivel Szilágyi Miklós nem az élettörténet szöveg voltára helyezi a hangsúlyt, a cselekvésszövés narratív aspektusai háttérben maradnak. Jelzi ugyan, hogy „a kronológiát és a tematikus elrendezés igényét szem előtt tartva fejezetekbe rendeztem, erősen szelektáltam és megszerkesztettem a magnetofonon rögzített, a közölhetőnél többszörös mennyiségű anyagot" (27. p.), a szerkesztés nyomai azonban láthatatlanok maradnak. A közölt szövegrészek folyamatosak, nem tudjuk meg, hogy a kronológián és a tematikán túlmenően - például ~2 az élettörténet megformálása szempontjából - miképpen viszonyulnak egymáshoz, és ^ az irányítottságra vonatkozóan is csak általános információkat kapunk a bevezetőben. Csak minimális mértékben használja fel a lábjegyzeteket arra, hogy a különböző időpontok beszélgetéseit összekapcsolja, az ezek közötti kapcsolat mibenlétét felvillantsa mindössze nyolc utalást (9., 13., 48., I 64-, 278., 3 13., 3 14-, 3 19. lábjegyzet) találhatunk erre a 335 lábjegyzetből. így homályban marad az is - és csak következtetni lehet a saját kutatói tapasztalatból és a szakirodalmi ismeretekből -, hogy a közölt részek milyen relevanciával vannak jelen a rögzített negyvenkét órányi hanganyagban, hol vannak a töréspontok, milyen aránybeli eltérések vannak az egyes események elbeszélésében, miért érvéget az élettörténet a földek elvételével, az életpálya korántsem végső mozzanatával. 323