Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)

Tabló - Az anyagi kultúra és a háló Carl Knappett: Thinking through material culture. An interdisciplinary perspective Wilhelm Gábor

natnyilag az, hogy nyelvi, szemantikai meghatározatlansággal mindenképpen számolnunk kell (Varzi 2001 ), egyesek szerint viszont maga a világ is meghatározatlan (Akiba 2004), mások szerint viszont nem az (Prinz 1998). Az egyes álláspontoknak természetesen más-más következménye van a dolgok leírására nézve, ráadásul a jelenség nem csak az élő rendszerekre érvényes, ám Knappettnél ez a probléma nem merül fel. Az élő és élettelen (és tegyük hozzá: az élettelen és élettelen) rendszerek közötti határok ráadásul nem feltétlenül önmagukban/uzzyk, hanem ennek milyensége azon is múlhat, milyen perspektívát választunk a leírásra. A határhúzás lehetősége és ennek élessége függhet például attól is, hogy a rendszer milyen típusú (illetve milyen felbontású) leírását adjuk meg (például külsőt vagy belsőt, esetleg nagy felbontásút vagy egészen mikroszintűt), illetve attól, hogy éppen kategorizálunk, leírunk vagy a dolog identitásának feltételeit adjuk-e meg. Az sem világos, hogy a határhúzás Knappettnél a hétköznapi világ tárgyaira vonatkozik-e (kulturális tárgyak), vagy a biológia, fizika tárgyaira (esetleg mindkettőre). A határ megadásának az eredménye ugyanis igen eltérő lehet ezekben az esetekben, és a társadalomtudományi érdeklődésnek nyilvánvalóan a hétköznapi tárgyaknál kellene kezdődnie. Knappett - alapvetően Latour nyomán - mindenfajta dualizmus ellensége, illetve a dualizmus bármilyen megnyilvánulását igyekszik eltörölni (természetesen valamilyen nem dualista modell felkínálásával). A dualizmus elkerülése érdekében azonban Knappett nem ügyel arra, hogy sikeresen elkerülje az esszencializálás csapdáját. A tárgyakat és az élőlényeket ontológiai kategóriákként igyekszik leírni, noha a célja jóval inkább a vizsgált kultúrák sajátos viszonya, viszonyulása a tárgyakhoz, azaz hogy miként látják ők a tárgyakat, hogyan használják őket, egyáltalán miképpen jelennek meg a tárgyak a gondolkodó és cselekvő szubjektumok számára. Itt tehát nem feltétlenül az a legizgalmasabb kiindulópont, hogy mi is valójában a különbség az élő és élettelen dolgok között (mint ahogyan Knappett ezt hosszasan fejtegeti), hanem hogy miként kezelik az egyes közösségek a környezetüket, többek között a „tárgyakat". Ezen belül éppen az az egyik kérdés, mit tartanak tárgyaknak, miként és miktől különítik el az idetartozó dolgokat az emberek (természetesen, ha van egyáltalán ilyen megkülönböztetés, de ez itt empirikus kérdés). Nehezen kerülhető meg természetesen egy ilyen vizsgálat során az a probléma, hogy miképpen viszonyulnak a hétköznapi dolgok a dolgok egyéb, például természettudományos ontológiájához, de ez a lépés megint csak a második hullámban tehető meg, miután tisztáztuk a hétköznapi tárgyak mibenlétét. Ugyancsak felvethető Knappett álláspontjával kapcsolatban, hogy miért is nem jók a dualista fogalmak a társadalomtudományon belül, mi is a baj velük? Itt csak jelzem, hogy ~ az éppen a szerző által ostorozott materiális és mentális jellegzetesség, vonás megkü- rjs lönböztetése egy adott ontológián belül nem azonos a kartéziánus típusú anyag és elme szétválasztásával. A dolgok fizikai és mentális vonásainak elkülönítése teljesen más alapokon működik, mint például a kartéziánus szemléletben uralkodó szubsztanciadualizmus. Természetesen vannak érvek egy ilyen jellegű szétválasztás ellen és mellett egyaránt, sokak szerint viszont egy ilyen szétválasztás nélkül igen nehéz bármit is mondani a kognitív folyamatokról (lásd Chakraborti 2005). Knappett egyáltalán nem alkalmazza a skandináv régészek (például Olsen 2003; Yarrow 2003) újabb eredményeit (noha ezek gyakran szintén a latouri neíiuor/celméletre alapoznak, és ennek alkalmazásában vagy ismertetésében jóval szisztematikusabbak a szerző- 299