Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)

PÓCSIK ANDREA: Válogatott cigányképek. Cigányábrázolás a magyar játékfilmekben a hatvanas évektől napjainkig

lanak az ingyenes pónilovaglás lehetőségéről, elindulnak hát újra forgatni. Pomázon minden szál összefut, ideérkezik Mátyás király az autótolvajt kereső börtönigazgatóval. Beteljesedik a „boldog vég", Jankót, a cigány fiút Mátyás utódjául jelöli ki, megkoronázzák, elveszi Csulánó lányát... Azért volt szükség a film szövevényes fabulájának meglehetősen részletes ismertetésére, mert lényege a sajátos elbeszélésmód megválasztása által létrehozott szüzsé kialakítása. Az Országalma ugyanis leginkább Jean-Luc Godard filmjeihez hasonlóan föléírásokkal dolgozik. David Bordwell az Elbeszélés a játékfilmben című könyvének utolsó fejezetében a Godard-művek és a narráció viszonyát elemzi. Ő alkalmazza a „föléírás" kifejezést, palimpszeszt jellegüket pedig így jellemzi: „így lesz a film anyaga a palimpszeszthez hasonlatossá: dokumentum, amelyen az eredeti helyére újabb és újabb írásokat róttak, de a korábbi részben eltávolított írások még mindig láthatók." (Bordwell I 996:332.) Amint azt látni fogjuk, nem egyszerű dokumentum/fikció vegyítéséről van szó. A két tévériporter alteregóként való szerepeltetése, ezáltal a független filmkészítés eljátszása az öntudatos elbeszélésmód alapköve. Már a faluba érkezésükkor tanúi leszünk az első sémaütköztetésnek: egy érdekes történet, riportanyag után kutatva a nyomorúságos körülmények között élő cigányok panaszáradatával szembesülnek. Ez az alapfeszültség forrásának eljátszása is egyben, a film ezzel nem egyszerűen a dokumentum és a fikció egymásra vetítéséből származó előnyök „kizsákmányolásába" kezd, hanem kijelöli a filmkészítés alapdilemmájának sarokkövét, hogy miként lehetséges mesét forgatni egy kisfalusi cigány gettóban, lehet-e egyáltalán olyan viszonyokat kialakítani a stáb tagjai, a színészek és az ott lakók között, hogy abban senki ne sérüljön, és a film ne kezdjen el rossz értelemben hatni. A fabula megoldására irányuló erőfeszítések közben ennek az alapkérdésnek a feloldására tesz kísérletet a film. Innentől következetesen játszik a sémaütköztetéssel: minden jelenetben teremt erre alkalmat. Amikor a „cigánysorsból" kitörni igyekvő fiú (Badar Sándor -Jankó) Csulánó történetét kezdi eljátszani, állandó „kiszólások" kísérik próbálkozásait, a valóság mesévé alakítása és az ebből származó „képtelenségek" elemzése rendkívül öntudatos módon a vásznon zajlik. Jankó így ajánlkozik Mátyás király szerepére: „- Minek ide Travolta, itt vagyok én. - Képzeld magad kicsit a néző helyébe. Ha valaki meglátja ezt az arcot, ki hiszi el erről a roma gyerekről, hogy ez volt Mátyás király? (Bocs, semmi bajom a cigányokkal, tényleg...) [...] - De hát figyelj, nézzél meg egy pénzt, én már számtalanszor láttam, pont úgy néz ki, mint, én [...]. - Az egészen más, hogy valami a valóságban hiteles, vagy a filmen hiteles." E kulcsdialógushoz számtalan motívum kapcsolódik később, Mátyás király fényképe, a róla készült dokumentumfilm a tévében... Innen indul a másik népmesei szál: Mátyás király legendás alakjának „vegyítése" Csulánó családjával, egyszersmind a két kultúra (a többségi magyar és a kisebbségi cigány) közötti párbeszéd elindítása. Ez tehát jelen van a fabulában, úgyszintén a szüzsében is, méghozzá az idézett párbeszéddel induló, a Csenyétén forgatott jelenetek végéig. Az analízis egyre kiteljesedik, amikor a színészek elkezdik játszani a lótolvaj