Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)

PÓCSIK ANDREA: Válogatott cigányképek. Cigányábrázolás a magyar játékfilmekben a hatvanas évektől napjainkig

Emlékképek-megjelenítési kísérletek A legnyilvánvalóbb ez a törekvés Szederkényi filmjében. Mint ahogyan utaltunk rá, már a cím kiválóan fémjelzi, mit kívánnak a szerzők megteremteni. A „paramicha" a görög eredetű „paramitia" szóból származik: jelentése mitológiai tárgyú tanítómese, a romani nyelvben, annak lovári nyelvjárásában pedig mesét jelent. A cigány mesefolklórnak egyik legfontosabb alkotóelemét, a hagyományos tündér- vagy varázsmesét jelölik vele. A cigány hagyományrendszerben a leglényegesebb szerepet az éneklés és a tánc mellett a mesélés tölti be. A számos mesélési alkalom közül a virrasztás a legfontosabb (de ez közösségenként is változik: a hetvenes években az ingázó cigány segédmunkások a hosszú, hat-hét órás vonatúton is gyakran meséléssel töltötték az időt). A jó mesélőkre a rendkívül fejlett improvizáló- és variálókészség, valamint kiváló emlékezőtehetség jellemző (Grabócz-Kovalcsik 1988). Az oláh cigány közösségekben a mesemondó előadását a hallgatóság részéről állandó közbeszólások kísérik, a mesélő pedig kiszólásokkal ellenőrzi, nem lankad-e hallgatói figyelme. A mesemondás tehát valódi közösségi esemény és rítus, amely sajátos „forgatókönyv" szerint zajlik. Ez a hagyomány, a cigány szóbeliségen alapuló - kultúra olyan sajátja, amely bár a cigány közösségekben is kihalóban van, a magyar folklórban pedig már szinte egyáltalán nem létezik. Ezáltal a cím utalás egy olyan folklórelemre, amely kincs mindkét kultúrában- a többségiben hiánya, a kisebbségiben „veszélyeztetettsége" miatt. A történet szerint Glonci Miklós, Szederkényi főhőse egy kivételes, belső látó képességgel megáldott idős cigány ember, akin az orvosok kísérletet hajtanak végre: a fejére szerelt különleges készülékkel tennék láthatóvá emlékeit. A kutatást egy filmes stáb rögzítené, de Glonci megszökik, és keresése alkotja a bonyodalmas cselekmény vázát. Szederkényi tehát egy áldokumentumfilm forgatását meséli el, de olyan módon, hogy a stáb tagjai egy „ál-fikciósdokumentumfilm" szereplőivé válnak. A film szüzséje ezáltal szövevényes, időnként szinte kibogozhatatlan módon szerveződik. Különféle műfaji sémákat használ: tudományos-ismeretterjesztő filmként mutatja be a különös emlékezőtehetséggel megáldott cigány emberrel folytatott kísérletet, amelyet a pszichiátriai osztály kutatóorvosai végeznek. Miután a történet fordulatot vesz: Glonci eltűnik, a drága kísérleti eszközöknek is lábuk kél, vaiakik pedig még az addig leforgatott anyagot is megpróbálják ellopni a filmlaborból, onnantól a bűnügy leleplezése áll a középpontban. £ A film utolsó szakaszát a barlanglakásokban élő cigányok telepén forgatják; itt időnként 7 az etnográfiai filmkészítés sémáit alkalmazzák. A leggyakrabban alkalmazott stilisztikai ÍN eszköz, amely idézőjelként működik: az irónia, például a cigány gyerekeket ábrázoló képsor 2 ' alatt felhangzó afrikai zene vagy az orvosokat (mint a hatalom megtestesítőit) leleplező 2 gúnyos kameraállások. Mindeközben állandóak a film készítésére, a stáb munkájára vo§ natkozó kép- és hangkommentárok, amelyek nem műfaji, hanem adott filmtörténeti korszakokra (például a francia újhullámra) való utalásként vannak jelen. Az önmagát elbeszélő film ezáltal megvilágítja a fikciós vagy hagyományos dokumentumfilm készítésének „lehetetlenségét". Az a fajta alkotók és hősök közötti cinkos viszony, amely a Cséplő Çyun'ban az amatőr szereplők játékában érhető tetten, itt átalakul türelmetlenséggé a hősök (legfőképp Glonci) részéről, időnként pedig kudarcként leplezi le saját használhatatlanságát (például amikor a főhős felkutatását segítő alak visszakérdez: „Va258 lamit nem jól csináltam?" Majd rögtön utána az arcát tenyerébe temető rendezőnőt