Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)
AMBRUS JUDIT: „Szegényes környezetben királyi gyermek- ez Vista..." Egyházi és közösségi értékrend viszonya egy kalotaszegi faluban
akarod tenni egyházadat, s szerzel magadnak ellenséget, gondot és kellemetlenséget, hogy azzal kelj, járj s feküdj le. [...] Isten óvjon minden becsületes papot a vistai nép bánásmódjától" -írja Kónya ezzel kapcsolatban. (És mellette a kései utód széljegyzete 1980-ból: „Száz év után is ez maradt a helyzet.") Összességében meglehetősen negatív képe bontakozik ki előttünk a magyarvistai lelkipásztori szolgálatnak a história domus lapjain. Kónya János és Daróczi is - úgy tűnik - meglehetősen vegyes érzelmekkel, emlékekkel vettek búcsút a vistai református gyülekezettől - és a papi pályától - nyugdíjba menésükkor: „Béirtam multakon merengve, a jövőn aggódva, fájdalmas érzésekkel eltelve, melyeket a vistai 30 éves papságomban szüntelen keblemen hordoztam és hordozok, nem tudva jelen pillanattól fogva a jövő titkát, melyet csak az Istenre bizok, kitől várok, reméllek, éltem öreg napjaira enyhületet és vigasztalást" - így búcsúzik Kónya, és elődjének citálása után Daróczi is keserű panaszra fakad ugyanitt: „...tudom, hogy másutt sincs virággal hintett utja a lelkipásztornak, hogy egyebütt is éri csalódás, keserűség és fájdalom. Mégis amint kegyelmi ajándékokon van külömbség, úgy a szolgálatban is külömbség van, sőt a keresztben is van külömbség. [...] máshoz viszonyítva a vistai szolgáé a legterhesebbek közé tartozik." (História domus 55.) Mi volt e nagy elégedetlenség, a negatív érzelmek, tapasztalatok hátterében? A bérezéssel kapcsolatos konfliktusok mellett az egyháziatlanság és a lelkipásztorral, egyházzal szembeni tiszteletlenség a főbb „vádpontok" a vistaiakkal szemben, a panaszok fő okai ezek: „a Krisztus anyaszentegyházának tanításai és rendtartásai nem nagyon feszélyezik őket" (história domus 91). Az első világháború után, „az általános erkölcsi lezülléssel karöltve" erősen megcsappant az istentiszteletek látogatottsága is: „...szokott, közönséges alkalmak idején aránylag nagyon kevesen vannak. Inkább az ifjúság jön, a felnőttek kevésbé járnak." (História domus 63.) Daróczi szolgálata kezdetétől úgy tapasztalta, hogy - a világháború évei alatti természetes „nagyobb buzgóságtól" eltekintve- „sem az istentiszteletek látogatásában, sem az úrvacsoravételben nem olyan buzgók, mint másutt" (például Mákóhoz vagy Nagykapushoz hasonlítva, história domus 63). A korszakra általánosan jellemző szekularizálódás ellen a protestáns egyházak képviselői általában igyekeztek fellépni ekkor társadalmi jelenlétük erősítésével, a templomhoz nem kötődő vallási alkalmak szaporításával, a különböző korosztályok sajátos igényeihezvaló alkalmazkodással (Kósa 1990:455). Ennek jegyében Daróczi is nagy kedvvel látott hozzá kezdetben a belmissziós munkához: első két évben eljárt a fonókba „bibliával, énekeskönywel", ám a hívek, bár kezdetben úgymond szívesen látták, később kevéssé látszottak lelkesedni, a pap jelenléte „terhes lett", ezért ezzel végül felhagyott. Nőszövetséget is szerveztek felesége segítségével, ami kezdetben szintén meglehetősen népszerűnek mutatkozott ( 1928-ban alakult, és körülbelül húsz állandó tagja volt), ám néhány év alatt ez is „elhalványult, életképtelenné vált" (história domus 59). Daróczi szolgálata során a családok látogatásával is próbálkozott, ám rossz tapasztalatokra tett szert ezzel kapcsolatban is, és így később ezt is hanyagolta: „ 1936 és 1937 év elején meglátogattam falurendjében kivétel nélkül mindenkit. Ezen látogatásaim is annyi fonák félreértésre adtak alkalmat, és annyi szomorú tapasztalatot szereztem velük, hogy 1938-ban az általános látogatást már nem ismételtem meg." (História domus 62.)
