Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)
KOVÁCS ÉVA: Mari és az ő „cigánysága" - avagy a narratíva helye és ereje az etnicitás kutatásában
Etnikus (?) narratívak A nyolcvanas-kilencvenes évek posztstrukturalista, posztmodern és posztkolonialista elméletei kísérletet tettek arra, hogy újragondolják a közösség, a közösségiség és az etnicitás fogalmait. Ezt többnyire arra a megfigyelésre alapozták, hogy a modern kapitalizmus és a liberalizmus olyan exkluzív demokráciákat teremtett, melyekből széles társadalmi rétegek és csoportok egyszerűen kiszorultak. A cultural turn a korábbi, esszencialista etnicitásfelfogások helyett a funkcionalista, performatív etnicitás mellett tört lándzsát, és hangsúlyozta a kultúra konstitutív mivoltát. A cultural turn nagyban elősegítette a narratív módszerek meghonosodását a szociológiában, az antropológiában és a társadalomtörténeti kutatásokban. A narratív biográfiai elemzés - bár tagadhatatlan, hogy számos tudományterületet meghódított - már születése pillanatában a kritika kereszttüzében találta magát. E kritika nemcsak „kívülről", a narratív módszerekkel szemben idegenkedő kvantitatív szociológusok és társadalomtörténészek 6 felől próbálta negligálni az élettörténeti elbeszélés társadalomtudományos jelentőségét, hanem „belülről", a kultúratudomány berkeiből is támadták néhányan az új elméletet (vagy inkább tudományos megismerési módot). Mivel korábban már foglalkoztam a „kívülről" érkező kritikákkal, ebben a tanulmányban a „belülről" jövő kételyeket próbálom szóba hozni. E kételyek nagyon általánosan és pongyolán a következőképp fogalmazódtak meg: „Kit érdekel a saying 1 . Sokkal reálisabb, illetve fontosabb következtetések vonhatók le a doing vizsgálatával!" A következőkben a saying és a doing funkcionális elválaszthatatlansága mellett próbálok érvelni. Ehhez segítségül hívom a kulturális pszichológia Jerome Bruner nevével fémjelzett felismeréseit (vö. Bruner 1990), Clifford Geertz kultúraelméletét (vö. Geertz 1979), valamint az etnicitás és identitás posztkoloniális kritikáját, különösen Edward Said és Stanley Fish idevonatkozó megfigyeléseit. 7 Két tézist vezetek be: A késő modern multikulturalista megközelítés sem mentes a másság romantikus, illetve koloniális tekintetétől (azaz még mindig nem sikerült tökéletesen meghaladnia az esszencializmust) - ezt hívja például Fish butik-multikulturalizmusnak, Said kolonializáló tekintetnek. Azt állítom, hogy e korlát-nevezzük bár diszkurzívnak, civilizációsnak vagy éppen kulturálisnak - talán átléphető a narratív aktusban. Az elbeszélés és a gyakorlat funkcionálisan elválaszthatatlan egy kulturálisan orientált kutatásban. A társadalmi érintkezésben - ezt hívja Bruner situated acííonnek - az £n elbeszélés (saying) adja a mentális kondíciókat (mental state), míg a gyakorlat (doing és 5 performance*) a kulturális átvitel (deed) mikéntjéről tanúskodik. Ez a kétélű tézis nemB csak a narratológia kritikusai felé irányul, hanem azon narratológusok felé is, akik az J3S elbeszélés kizárólagosságát hirdetik. § Téziseimet egy adott személy különböző társadalmi megmutatkozásainak elemzési sén keresztül kísérlem meg bebizonyítani.
