Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 9/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2006)

VAJDA LASZLÓ: „Én tulajdonképpen történésznek tartom magam" (Fejős Zoltán interjúja Vajda Lászlóval)

F. E.: Hogyan folyt abban az időben a múzeumi munka? Háború utáni évek: kicsomagolás, kárfelmérések... Ez volt a hőskor. Kicsomagolás, becsomagolás, leltári számok ellenőrzése. És mennyi időbe telt, amíg például polcokat kaptunk! Elképzelhetetlen állapotok voltak. Később hogyan folyt? Ideológiai okokból, hogy a tudományos tisztviselők ne különbözzenek a nem tudományosoktól, bevezették-legalábbis nekünk- a blokkolóórát. F. E.: Ezt mikortól vezették be? Valamikor I 948-ban, I 949-ben - nem tudom, mikor. Én világéletemben éjszakai munkás voltam, éjjel ötkor megyek ágyba általában, és alszom rendszerint tizenegyig. Negyvenévi pályafutásom alatt nekem soha nem volt délelőtti előadásom, csak délután vagy este. Ez annyit jelentett, hogy én este otthon dolgoztam, másnap föl kellett kelnem nyolc órakor, lóhalálában, kialvatlanul rohantam be a múzeumba, hogy az utolsó pillanatban még blokkolhassak. Utána lementem a raktárba, és ott kialudtam magam. Az már senkit se érdekelt, hogy mit csináltam a múzeumban, lényeg az, hogy blokkoltam. Ez is hozzátartozik az akkori élethez. F. E.: Hogy folyt egy nap, és kik voltak a kollégák, akikkel együtt dolgozott? Vargha Laci igen alapos igazgató volt, de tudományos beszélgetések akkor nemigen folytak. Volt ez a pár fiatal, Bodrogi Tibor, Boglár Buci, Gondosné Nagy Piroska... F. E.: 5 ha ők nem, akkor kik voltak a szellemi társai, vagy kik azok, akikkel igazi szakmai viták folytak? Banner János, Csalog Jóska - Csalog Zsolt apja -, Kutzián Ida, a régészek egyfelől, akkor Ritoók Zsiga, Sarkady János - ők ókorászok, és amíg élt, Károly bácsi, már Marót Károly. Harmattá Jancsi, Borzsák Bandi,

27 szóval sokan. Időnként összejöttünk véletlenül, vagy meghívtuk egymást, családilag is. A kérdése nem mellékes: egyfelől az én értékskálámban a barátságnak nagyon fontos szerepe van, nekem mindig voltak nagyon jó barátaim a szónak a legigényesebb értelmében. hzActa fthno/ogí'ca-kötetemet, ha megnézi, Peter Calmeyer

28 emlékének ajánlottam. Ez például egy nagyon fontos és nagyon gazdagító barátság volt. Calmeyer orientális régész volt, egészen kitűnő a maga szakmájában. Ez nem volt előfeltétele e barátságnak, de nagymértékben gazdagította azt. Én nagyon szívesen összejöttem filológusokkal, régészekkel, nyelvészekkel is. Nem is beszélve arról, hogy például a régészetben az egészen általános, hogy van egy nagy ásatás, amiről az egész szakma tud, és beszél róla, de öt-hat évbe beletelik, amíg publikálják az anyagot. Úgyhogy, ha az ember nem vesz részt a régészéletben, akkor rettenetes késéssel veszi észre a tudományos haladást. Ez nagyon fontos volt, én a Catal-Hüyük-ásatásról huszonöt perccel az ásatás után tudtam. Nem tudom, itt nyilvántartják-e ezeket a közel-keleti ásatásokat. Ezek egészen döntő dolgok voltak az egész etnológiai szemlélet szempontjából. Tanultuk valaha, hogy voltak primitív népek, „Naturvölker", amelyek többé-kevésbé